Török lap: kémfilmekbe illő Erdogan Putyinhoz intézett bocsánatkérő levelének története

Kémfilmekbe illő Recep Tayyip Erdogan török államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett június végi bocsánatkérő levelének története a Hürriyet című vezető török napilap keddi száma szerint. Hulusi Akar török vezérkari főnök áprilisban arra hívta fel Erdogan figyelmét, hogy az Ankara és Moszkva közötti fagyos viszony rendezéséhez Cavit Caglar török üzletember nagymértékben hozzá tudna járulni. Akar…

Részletek

Lezárták a jemeni főváros repülőterét az arab koalíció felújított bombázásai miatt

Lezárták a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros repülőterét kedden, miután a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség több hónapos szünet után ismét légicsapásokat mért Szanaa térségére. A bombázások miatt eközben kivonultak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosai egy dél-jemeni városból – derült ki kormányzati tisztségviselők és helyi lakosok beszámolóiból. Az arab katonai szövetség szóvivője megerősítette a…

Részletek

Elfoghatták a németek az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet egyik vezetője lehet. Az illetőt a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Mutterstadtban vette őrizetbe a rendőrség egy különleges bevetési egysége – mondta a tartományi belügyminisztérium szóvivője a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint. Hozzátette, hogy a férfi az Iszlám Állam „magas rangú…

Részletek

Újabb részletek derültek ki a maláj gép tragédiájáról

A legfrissebb kutatások szerint a két éve eltűnt maláj gép nagy sebességgel csapódhatott az óceánba. A több mint két éve eltűnt malajziai utasszállító nagyon nagy sebességgel az óceánba zuhant egy kedden megjelent tanulmány szerint, holott egyes korábbi szakértői vélemények még arról szóltak, hogy a repülőgép simán ereszkedett a víz felszínére – írta a The Australian…

Részletek

Gondozókra támadt egy oroszlán a montreali állatkertben

Médiabeszámolók szerint a montreali Grandby állatkert három alkalmazottja az oroszlánbarlangot takarította, amikor az ott élő három nagymacska egyike rájuk támadt. A megvadult példányt egy másik állatkerti gondozó kényszerítette meghátrálásra nagy nyomású víz- és szén-dioxid-sugárral. Ez az eljárás általános a hasonló eseteknél az állatkert szerint. Az oroszlán egy fiatal nőt támadott meg, aki az alsótestén szenvedett…

Részletek

Továbbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban

Továbbra is heves harcok dúlnak a szíriai Aleppóban – tájékoztat az EuroNews. A kormányerők vasárnap intenzív légitámadást indítottak a város keleti felén, hogy visszaszorítsák a felkelők előretörését, akik elindultak a település nyugati része felé. Aleppóban jelentős károk keletkeztek, de az áldozatok számát egyelőre nem lehet tudni. A szíriai ellenzék nemzetközi segítséget kér. „Szinte csoda, amit…

Részletek

Tüntetők miatt megbénult Kijev belvárosa

Az ukrán főváros központi részén tüntetők lepték el az utcát. Háromszázan lehettek. A Hrescsatikon hatalmas volt a dugó. A Mihajlovszkij Bank betéteseiről van szó, akiknek bent ragadt a megtakarításuk a problémás pénzintézményben. Azt követelik, fizessék ki őket. Petro Porosenko elnökhöz és Valerija Hontareva jegybankelnökhöz akarnak fordulni panaszukkal. Ukrajnában megszaporodtak az olyan esetek, amikor a tönkre…

Részletek

Erdogan: Moszkva és Ankara kapcsolata a korábbinál is szorosabbá válhat

Törökország és Oroszország képes újjáépíteni és a korábbinál is szorosabbra fonni kapcsolatait – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal közösen megtartott keddi szentpétervári sajtótájékoztatón. Erdogan, aki ismét többször is „drága barátomnak” nevezte Putyint, elmondta, hogy Ankara kész megvalósítani Oroszországgal közösen a Török Áramlat gázvezetékprojektet és a Törökország első nukleáris…

Részletek

Menekülni próbált az ittasan vezető tisztviselő

А rendőrségi járőr augusztus 6-án, valamivel éjfél után megállított egy Toyota Land Cruiser típusú személygépkocsit a munkácsi Cservonoarmijszka utcában – írja a Kárpátalja hetilap. A járőrök észrevették, hogy megállás után a gépkocsivezető átült a sofőr melletti ülésre. A férfi kezdetben tagadta a rendőröknek, hogy az autó volánja mögött ült volna, majd megpróbált elszökni a helyszínről….

Részletek

Közeledik a zivatar

Kedden még sok lesz a napsütés, gomolyfelhők elsősorban az ország déli és keleti részén képződnek, illetve délutántól nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Késő délutántól az északnyugati tájakon már lehet zápor, zivatar. Nagyrészt gyenge lesz a légmozgás, majd délutántól az Észak-Dunántúlon fokozatosan északnyugatira fordul, és megerősödik a szél, a magasabb helyeken és a Balatonnál viharos széllökés is…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com