A Nagaszakira mért atomcsapás 71. évfordulójára emlékeztek kedden Japánban: több ezren gyűltek össze helyi idő szerint 11 óra 2 perckor, hogy egy perces néma csenddel emlékezzenek arra a pillanatra, amikor 1945. augusztus 9-én egy amerikai bombázó fedélzetéről ledobták a városra a 74 ezer halálos áldozatot követelő atombombát.
A ceremónián részt vevő Abe Sindzó japán miniszterelnök arra szólította fel a világ vezetőit, hogy tartsák be az atomsorompó-egyezményt. “Nem engedhetjük meg, hogy Hirosima és Nagaszaki borzalmas tapasztalatai megismétlődjenek” – szögezte le.
Taue Tomihisza, Nagaszaki polgármestere arra buzdította a világ vezető politikusait, hogy – Barack Obama amerikai elnök hirosimai látogatásához hasonlóan – látogassanak el a városba. “A tények ismerete az atomfegyvermentes jövőről való gondolkodás kiindulópontja” – mondta.
Obama hivatalban lévő amerikai elnökként elsőként látogatott el május 27-én Hirosimába, hogy lerója tiszteletét az ottani atomtámadás 140 ezer áldozata előtt. Közülük több ezren a bombatámadás pillanatában vesztették életüket, és nagyon sokan haltak meg évekkel később a sugárzás miatt.
Három nappal a hirosimai atomcsapást követően érte a támadás Nagaszakit.
A szörnyű pusztítás nyomán 1945. augusztus 15-én Hirohito japán császár bejelentette a szigetország kapitulációját. A történészek mind a mai napig vitáznak arról, hogy szükség volt-e a két támadásra. Egyes vélemények szerint igen, hiszen így sikerült megmenteni rengeteg amerikai katona életét, akik elestek volna, ha szárazföldi támadást kell indítani Japán ellen. Mások viszont azt állítják, hogy a szigetország már mindenképp közel állt a kapitulációhoz, s az az atomtámadás nélkül is bekövetkezett volna.
mti
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek