Németországban egyre több belépésre jelentkező embert fordít vissza a határellenőrzést végző szövetségi rendőrség, és a kitoloncolások száma is emelkedik kedden ismertetett kormányzati adatok szerint.
A Neue Osnabrücker Zeitung című lap a szövetségi parlament (Bundestag) nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal írásbeli kérdésére adott kormányzati válaszról készített összeállításban kiemelte, hogy 2016 első fél évében 13 324 embertől tagadták meg a belépést a határon vagy repülőtéren, ami 50 százalékos emelkedés a tavaly egész évben regisztrált 8913 esethez képest.
A legtöbb embert – 10 629-et – a német-osztrák határon fordítottak vissza. A Franciaországgal közös határon 240, a Hollandiával közös határon 118 embertől tagadták meg a belépést, repülőtéri határterületekről pedig 2030 embert nem engedtek be Németországba.
A visszautasítottak legnagyobb csoportja nagyjából 25 százalékos részaránnyal afgán állampolgár volt, utánuk a szíriaiak, az irakiak, az irániak és az albánok csoportja következik.
A január-júniusi időszakban 13 743 jogosulatlan menedékkérőt toloncoltak ki az országból. Tavaly egész évben 20 888, 2014-ben pedig 10 884 embert toloncoltak ki Németországból. Az idén a kitoloncoltak 75 százalékát a nyugat-balkáni térségbe szállították vissza.
A szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján az önkéntes hazatérési programok révén távozók száma is emelkedik. Az első fél évben 30 553 elutasított menedékkérő költözött haza ilyen programok támogatásával. A legnagyobb csoportot 9349 fővel az albánok alkotják, de iraki és afganisztáni állampolgárok is nagyobb számban – 3322, illetve 2305 fő – tértek haza önként. Tavaly egész évben 37 220 jogosulatlan menedékkérő távozott önkéntesen Németországból.
mti
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek