A francia elnök megerősítette hétfőn, hogy a „következő hetekben” csúcstalálkozót tart az ukrán konfliktus ügyében a normandiai négyek nevű csoport, vagyis Ukrajna, Franciaország, Németország és Oroszország vezetője.
„Megegyeztünk arról, hogy a következő hetekben csúcstalálkozót szervezünk Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna részvételével” – közölte Facebook-oldalán Francois Hollande, aki a kelet-kínai Hangcsouban számos más államvezetővel együtt részt vett a világ 19 legfejlettebb gazdaságú országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport kétnapos értekezletén.
„Folytatnunk kell Ukrajnában a minszki békefolyamatot”
– hangsúlyozta a francia államfő. Mint írta, a jelenleg fennálló akadályok leküzdésén, a biztonsági helyzet javításán, valamint a konfliktusban részt vevő felek közötti bizalom helyreállításán kell dolgozniuk.
Hollande vasárnap este találkozott Hangcsouban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel végül megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellár is. Utóbbi, csaknem kétórás találkozót követően egy német kormányszóvivő azt mondta, hogy a német és orosz vezető a kelet-ukrajnai helyzetről tárgyalt, egészen pontosan arról, miként folytatható a minszki békefolyamat.
mti
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- További háborús hírek