Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ha Ukrajna nem lesz NATO-tag, Ukrajna a saját területén fogja felépíteni a NATO-t
Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült

Elűzték az Iszlám Államot a török határról

A még megmaradt utolsó állásokat is megtisztították a török hadsereg által támogatott szíriai felkelő erők – jelentette be az Anadolu török hírügynökség, amit megerősített az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet is.

A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport török repülőgépek és harckocsik támogatásával új frontot nyitott vasárnap a szíriai török offenzíva első napján, augusztus 24-én visszafoglalt Dzserablúsztól 55 kilométerre nyugatra, ahol az Iszlám Állam birtokában volt még két település, és azokat is felszabadították. A dzsihadisták ezzel elvesztették az utolsó kapcsolatukat is a külvilággal, ahonnan harcosokat, fegyvert és lőszert kaphattak – emelik ki a hírügynökségek.

A felkelők már mintegy 90 kilométer hosszú területsávot tartanak ellenőrzés alatt Törökország határa mentén. Az Eufrátesz Pajzs nevű török hadműveletnek ez volt az egyik fő célja. A másik a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet visszaszorítása az Eufrátesz keleti partjára. A YPG-t Ankara terrorista csoportnak minősítette, miközben az Egyesült Államok leghatékonyabb szövetségese Szíriában az Iszlám Állam elleni harcban.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com