Újra összezárt az ostromgyűrű az aleppói lázadók körül

A szíriai kormányerők és szövetségeseik vasárnap visszafoglalták az Aleppó délnyugati peremén egy hónapja elveszített területüket, és ezzel ismét bezárult az ostromgyűrű a város lázadó negyedei körül – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amely aktivistákból álló hálózatot épített ki az országban. A katonaság elfoglalta a tüzérségi akadémia és több másik katonai iskola…

Részletek

Porosenko: számtalan ukrán médiát az oroszok pénzelnek

Az ukrán elnök jó néhány olyan ukrán újságról, hírportálról és TV-csatornáról tud, melyet a Kremlből pénzelnek, így destabilizálva az ukrajnai belpolitikai helyzetet. Porosenko szerint, megengedhetetlen, hogy az agresszor forgatókönyve alapján manipulálják az ukrajnai belpolitikai helyzetet, az Oroszországból finanszírozott médiaszerveken keresztül. Ezért az államfő elrendelte, hogy törvényes szinten ellenőrizzék az ilyen eseteket, valamint az SZBU-t is utasította…

Részletek

Élőlánccal tiltakoznak a Calais-i migránstábor ellen

Forgalomlassító tüntetést kezdtek hétfőn az észak-franciaországi Calais kikötővároshoz vezető autópályán fuvarozók, gazdák és a helyi gazdaság szereplői a migránstábor azonnali felszámolását követelve. A nap folyamán élőlánccal is tiltakoznak a helyiek a Dzsungelnek is nevezett tábor következményei ellen. Reggel 8 órakor két – mintegy negyven kamionból és harminc traktorból álló – konvoj indult el óránként néhány…

Részletek

Egy magyar faluról beszél egész Ukrajna

A kárpátaljai Nagydobronnyal van tele az ukrán média –írja az Index.hu. A település 15 kilométerre van a záhonyi határátkelőhelytől, csak magyarok lakják, akik meguntak várni az ukrán államra, és a „segíts magadon”-elv alapján nekiálltak leaszfaltozni a falu útjait. Olyan útszakaszokat tettek rendbe önerőből, saját és magyarországi pénzekből, amiket vagy soha, vagy legutoljára 50 évvel ezelőtt…

Részletek

Gyakorlatoztatják a tartalékos katonákat

85 ezer tartalékos katonát tartanak számon az Ukrán Fegyveres Erőknél. Ezt a számot Viktor Muzsenko vezérkari főnök nevezte meg. Szerinte a 85 ezer tartalékosnak a 80 százaléka azonnal és önszántából jelentkezne az adott egységnél, amennyiben Oroszország teljes katonai agressziót gyakorolna Ukrajnával szemben. A vezérkari főnök azt is kiemelte, hogy ezek a tartalékosok bármikor beléphetnek szerződéses…

Részletek

Képtelen megerősödni a hrivnya

Hétfőn délben az euró átlépte a harmincas határt az ukrajnai bankközi devizapiacon. Hiába szólaltak meg az elmúlt napokban a jegybank és a kormány illetékesei is, nyugtattak mindenkit, hogy a hrivnya stabil marad, szeptember ötödikén az euró átlépte a pszichológiai határnak számító 30 hrivnyás értéket. A dollárral pedig 26,82-26,88 hrivnya közötti árfolyamon kereskednek. Nemcsak a két…

Részletek

Bíróság elé állhat Nicolas Sarkozy 2012-es kampányának finanszírozása miatt

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt is bíróság elé állítaná a párizsi ügyészség a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, mert ő és a pártja többet költött el a megengedettnél a kampányban – közölte hétfőn a vádhatóság. A javaslatról a végső szót az ügyben eljáró vizsgálóbírónak kell kimondania, akinek legalább egy hónapja van arra, hogy eldöntse,…

Részletek

Elhúzódhat a román orvos ügye – Nem akarja, hogy kiadják Magyarországnak

Még nem tudni, mikor adják át a magyar rendőrségnek a Kolozsváron letartóztatott román orvost, akit azzal gyanúsítanak, hogy Nyíregyházán megölt egy nőt, majd rálőtt annak férjére is. A családra otthonában támadt rá. A gyilkosságot végignézték a házaspár 7 éves ikergyermekei is. A férfi túlélte a támadást. Állapotáról azonban a kórház nem ad bővebb tájékoztatást. A…

Részletek

Az ukránoknak több mint a fele szerint ismét lehet egy Majdan

Az ukránok bő kétharmada csalódott az Euromajdanban, szerintük a 2014-es forradalom nem hozta meg a várt eredményt. A Reserarch Branding Group által készített felmérésből kiderül, hogy mindössze a lakosság 5 százaléka elégedett az Euromajdan vívmányaival. 68 százalék ellenben csalódottan nyilatkozott róla. Sokat elárul a mai ukrajnai közállapotokról, hogy a megkérdezettek 56 százaléka szerint ismét lehet…

Részletek

Cseh rendőrök indultak Magyarországra a schengeni határ védelmére

Ötventagú cseh rendőrcsoport indult hétfőn Prágából Magyarországra, hogy segítsenek magyar kollégáiknak a schengeni határok megvédésében. „Csehország elkötelezte magát arra, hogy a migránsválsággal kapcsolatban segítséget nyújt európai uniós partnereinek. Ez nemcsak arról szól, hogy segítünk partnereinknek, de arról is, hogy tökéletesítjük magunkat egy olyan probléma kezelésében, amely eddig Csehországot nem érintette annyira, mint partnereit”- jelentette ki…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com