Megtámadott két börtönőrt egy iszlamista elítélt egy észak-franciaországi fegyintézetben – jelentette kedden honlapján a Le Figaro című francia napilap.
Az Osny településen lévő börtön egyik szélsőségeseket fogadó részlegében az egyik őrizetes egy 25 centiméteres, „nagyon éles és hegyes” pengével vasárnap támadt az egyik börtönőrre, akit a nyakán sebesített meg, majd egy másik börtönőrt is megszúrt, aki kollégája segítségére sietett. A támadás idején öt másik fogva tartott is jelen volt, ők azonban nem vettek részt az erőszakcselekményben. A börtönőröknek sikerült megmenekülniük, a támadót pedig végül gumilövedékkel ártalmatlanították. Mindkét sérült még vasárnap elhagyhatta a kórházat.
A talált nyomok alapján a többi rab is tudott arról, hogy mire készült Bilal T. Az egyiküknél arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy az Iszlám Állam által végrehajtott „kivégzésekhez” hasonló gyilkosságot akartak elkövetni.
Bilal T.-t hónapokkal ezelőtt Törökországban vették őrizetbe, miközben Szíriába tartott. Szándékos emberölés a vád ellene, idén pedig azért már elítélték, mert több bűntársával együtt bűnszervezetben vett részt, amely terrorszervezettel is kapcsolatban állt. Egyelőre nem világos, hogyan lehetett 25 centiméteres kés a börtönben egy elítélt terroristánál.
Jean-Francois Forget, a börtönőrök első számú szakszervezetének főtitkára az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a franciaországi büntetés-végrehajtás valóságos lőporos hordó, amely 300 embert tart fogva terrorizmus miatt – irta a Faktor.hu.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek