Elfogták az Öreget, Panama első számú kábítószer-kereskedőjét

Kábítószerbandák több mint száz tagját vették őrizetbe Kolumbiában néhány óra leforgása alatt – közölték a hatóságok.

A helyi idő szerint hétfőn végrehajtott országos razzia során elfogott bűnözők közül 84-en a dél-amerikai ország legjelentősebb drogbandája, a Clan del Golfo emberei. A rendőrség és az ügyészség együttes művelete hét megyére terjedt ki, amelynek révén sikerült a klán sok helyi vezetőjét elfogni.

Az ügyészség közleményében azt írta, hogy ezeket az embereket bűnszövetkezet szervezése, fegyverkereskedelem, kábítószer előállítása és birtoklása, zsarolás, valamint gyilkosság miatt üldözte.

A kolumbiai védelmi minisztérium hétfőn a Twitter közösségi oldalon azt közölte, hogy a panamai hatóságokkal együttműködve elfogták Panama első számú, az „Öreg” néven ismert kábítószer-kereskedőjét is, aki kapcsolatban áll a Clan del Golfo legfőbb vezetőjével, Antonio Úsuga Davviddal.

A Clan del Golfo az egykori kolumbiai elnök, Álvaro Uribe hivatali ideje (2002-2010) alatt jött létre, a félkatonai szervezetek leszerelése után. A hatóságok szerint ez a banda felelős több száz tonna kokain külföldre juttatásáért, ezen felül érintett a fegyver- és emberkereskedelemben is.

Juan Manuel Santos elnök kormánya néhány hónapja hirdette meg a szervezett bűnözés elleni átfogó akciót, amelynek keretében eddig 600 embert vettek őrizetbe és 135 fegyvert foglaltak le.

mti


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com