Putyin: Közel a megállapodás Szíriáról

Az orosz elnök szerint napokon belül megszületik a régen várt megállapodás az Egyesült Államokkal.

Az orosz elnök kijelentette: alapos oka van azt hinni, hogy napokon belül megszületik a régen várt megállapodás az Egyesült Államokkal az együttműködésről a szíriai szélsőséges iszlamisták elleni harcban.

Vlagyimir Putyin erről Hangcsou kínai városban beszélt tudósítóknak a G20 kétnapos csúcsértekezletének befejezése után. Putyin az orosz külügyminiszter társaságában külön tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel Szíriáról, de most még nem jött létre a megállapodás. Részleteket nem akart közölni a készülő egyezségről, de hangsúlyozta, hogy tényleg közel állnak hozzá.

„Tényleg remélem, hogy el lehet érni ezt a megállapodást, és okom van azt hinni, hogy ez a következő pár napban megtörténik
– mondta. – Ha ez bekövetkezik, kijelenthetjük, hogy jelentősen javulni és erősödni fog közös munkánk a terrorista szervezetek elleni harcban, beleértve Szíriát”

– tette hozzá. Szíriában Oroszország Bassár el-Aszad rendszerét támogatja, az Egyesült Államok pedig a mérsékeltnek mondott felkelőket. Moszkva ezek „mérsékelt jellegét” időnként kétségbe vonja.

MTI/KH


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com