Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

A törökök nem fogadják el, hogy késlekedjen a vízummentesség

Törökország nem fogadja el, hogy az Európai Unió a vízummentesség megadását az év végéig késleltesse – jelentette ki kedden Ibrahim Kalin elnöki szóvivő az NTV török hírtelevízió adásában. Azt mondta: ez a lehetőség fel sem merülhet.

Az ügyben kisebb megoldatlan kérdések maradtak, amelyekre remélhetőleg hamarosan közös választ találnak az unióval – tette hozzá.

Vasárnap a Welt am Sonntag című német lap arról írt, hogy Ankara nem ragaszkodik a török állampolgárok vízummentességének októberi bevezetéséhez. Az újság magas rangú török kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte: nem lenne gond, ha elhúzódna az ügy, Törökország csak ahhoz ragaszkodik, hogy még az idén eltöröljék a schengeni vízumkényszert.

Hamarosan tűzszünet lehet Aleppóban

Kalin arról is beszélt, hogy a szíriai polgárháború egyik gócpontjának számító Aleppóban hamarosan tűszünetet hirdethetnek. A jelenlegi tervek 48 órás időtartamról szólnak, de Ankara reméli, hogy a fegyvernyugvást legalább a közeledő muzulmán áldozati ünnep végéig sikerül meghosszabbítani. Ebben a legfontosabb szerepet a szíriai rezsim oldalán harcoló Oroszország játssza, amelynek fel kell függesztenie légicsapásait.

Kalin kitért rá, hogy a G20 csoport kínai csúcstalálkozóján részt vevő országok sem a Recep Tayyip Erdogan török elnök által javasolt észak-szíriai biztonsági övezet mellett, sem ellene nem foglaltak világosan állást. A szóvivő kiemelte: a legfőbb kérdés az, hogy ki védi majd a kialakítandó területet.

mti


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com