Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Csaknem ezer dzsihadistát öltek már meg az iraki erők Moszulnál

Moszul ostromának megindítása óta az iraki kormányerők már az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legalább 8-900 fegyveresével végeztek – jelentette ki csütörtökön Joseph Votel tábornok, az amerikai haderő közel-keleti műveletekért felelős, úgynevezett központi parancsnokságának (Centcom) vezetője.

A tábornok mindazonáltal megjegyezte azt is, hogy nehéz pontos számot mondani, mert a dzsihadista harcosok gyorsan változtatják a helyzetüket a város körül, igyekezve elvegyülni a civilek között. Votel az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az Iszlám Állam már csak nehézségek árán tudja pótolni veszteségeit, mert már nem tud nagyobb gépkocsioszlopokat mozgatni a városban.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a Moszul visszafoglalására irányuló offenzívát. Egyelőre viszonylag gyors ütemben nyomulnak előre, igaz, még több kilométerre vannak a várostól, a környező falvakat vonják ellenőrzésük alá, és leginkább a nyílt terepen kerültek összeütközésbe a dzsihadistákkal. Amerikai katonai források szerint 3-5 ezerre tehető a szélsőséges fegyveresek létszáma Moszulban, s további 1000-1500 fegyveres igyekszik a város körüli övezetben lassítani a kormányerők előrenyomulását.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com