7, 5-es erősségű földrengés volt Új-Zélandon

A 7,5-ös erősségű földrengés Új-Zéland legdélebbi pontján történt, de a rengés epicentrumától 500-600 kilométerre, Wellingtonban is érezni lehetett. A részletekről az Áder János köztársasági elnököt kísérő delegáció tagja, Radnai Csaba, az M1 tudósítója számolt be Wellingtonból az M1-nek. A tudósító elmondta, hogy a történteket nehéz szavakban elmesélni, de mint mondta: „ijesztő volt”. „Megmozdultak a falak,…

Részletek

Elmarad az IMF-átutalás Ukrajnának?

Az ukrán parlament nem fogadott el több olyan törvényt, mint például a nyugdíjreformról szólót, ami feltétele a segélyfolyósítás folytatásának. Ukrajna lehet, hogy nem kapja meg idén az esedékes újabb IMF-hitelrészletet – közölte az ukrán jegybank elnöke. Valerija Hontareva a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy idén már nem folyósítja az 1,3 milliárd…

Részletek

Elérte Szíria partjait az orosz hadiflotta

A repülőgép-hordozó kötelékébe tartozó hajók megérkeztek a Földközi-tenger keleti részén számukra kijelölt térségbe. Jelenleg azon dolgoznak, hogy közösen végrehajtsák feladatukat. Az Admiral Kuznyecov fedélzetén lévő harci gépek „nap mint nap” gyakorló repüléseket végeznek – jelentette ki Szergej Artamonov a Rosszija 1 orosz állami televíziónak. Oroszország és a nyugati hatalmak között az utóbbi időben tovább nőtt…

Részletek

Kelemen Hunor: a romániai magyarokat másodrangú állampolgároknak tekintik

Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen. A politikus – aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon…

Részletek

Terjed a madárinfluenza Németországban, Ausztriában és Svájcban is

Kimutatták a H5N8 vírus jelenlétét egy második helyszínen is az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományban, a dán határ melletti Flensburgban, egy zárt baromfitelepen – közölte a német mezőgazdasági minisztérium szombaton a Friedrich Löffler szövetségi állategészségügyi kutatóintézet (FLI) vizsgálatára hivatkozva. A madárinfluenza rendkívül fertőző altípusának jelenléte Németországban először Lübeck-Travemünde térségében bizonyosodott be egy kisebb pulykatelepen pénteken. A gazdaság…

Részletek

Áramkimaradást okozott a hóesés hat ukrajnai megyében

Vasárnapra virradóan lesett a hó Ukrajna nyugati felében, aminek következtében hat megyében összesen 275 településen szakadt meg az áramellátás – közölte az állami katasztrófavédelmi szolgálat. A hivatal tájékoztatása szerint a szakemberek folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A kimaradást az okozza, hogy a hófúvások és a havas esők miatt helyenként működésbe lépett az elektromos vezetékek biztonsági…

Részletek

Gázolás a Rahói járásban: a sofőr és a gyalogos is részeg volt

November 10-én nagyjából 17:15 körül értesítették a rendőrséget, hogy a rahói járási Nyilas (Roztoka) településen elütöttek egy 60 éves helyi férfit. Az agyrázkódást és lábtörést szenvedő sérültet kórházba szállították. A balesetet okozó vétkes sofőr elmenekült a baleset helyszínéről, ám nem sokkal később elfogták a 24 éves férfit Kiderült, hogy a baleset pillanatában sofőr és a…

Részletek

Egyre feszültebb a helyzet az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok nyugati partvidékén fekvő Oregon államban pénteken elfajultak, erőszakosabbá váltak azok a tüntetések, amelyeket a republikánus Donald Trump elnökké választása miatt tartottak. Oregon legnagyobb városában, Portlandben a rendőrség „lázadásnak” minősítette a tüntetést, miután a tiltakozók egyik csoportja – a hatóságok megfogalmazása szerint – „veszélyes magatartást tanúsított”. A csoport boltokat támadott meg, ablakokat tört…

Részletek

Visszaszerezték a kormányerők Aleppó egy elvesztett részét

A város nyugati felében lévő Dahijet al-Aszad nevű kerületet a két hete kezdett ellenoffenzívájukban szerezték meg tőlük a lázadók – tájékoztat az EuroNews. A hadsereg megkezdte az esetlegesen hátrahagyott aknák felkutatását a város nyugati részén lévő Dahijet al-Aszad nevű negyedben. A város évek óta fel van osztva: a kormányerők alapvetően a nyugati, a lázadók a…

Részletek

A Roshen kibújik a dekommunizációs törvény alól

Az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet már másodjára szólítja fel a Petro Porosenko ukrán államfő érdekeltségébe tartozó Roshen édességipari vállalatcsoport kijevi gyárát, hogy távolítsa el a területén lévő Karl Marx mellszobrot a dekommunizáló törvény értelmében. Porosenko nemzetbiztonsági kérdésnek tekinte a dekommunizációs törvényt és ennek megfelelően az intézet újból levelet írt a vállalatnak. Az első felszólítását 2015….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com