Körülbelül hat évvel ezelőtt indult el az úgynevezett arab tavasz, melynek során több közel-keleti és észak-afrikai országban felkelések kezdődtek az uralkodó rezsimek ellen. Ennyi év távlatából kijelenthető, hogy a folyamatok nem úgy alakultak, ahogy vártuk, és több helyen polgárháború dúl. Kiváltképp igaz ez Szíriára. Nap mint nap zajlanak a harcok, kilométerekkel kerülnek odébb a frontok és folyik a vérengzés, de ami talán még rosszabb: nem úgy tűnik, hogy mindez hamarosan véget ér – írja a Hiradó.hu.
2010 vége – 2011 eleje. Az évek, évtizedek óta jelenlévő problémák, melyeket alapvetően a kiúttalanság és az elégedetlenség gerjesztett, végül a felszínre törtek Tunéziában. Az emberek az utcára vonultak a szabadságukért, a jövőjükért, nem is gondolva, hogy tettük hatása hamarosan jóval túlmutat majd az országhatárokon, beindítva az arab tavaszt, amely végigsöpört aztán szinte a teljes régión.
A tunéziaiak híre hamar eljutott Szíriába is. 2011 januárjában utcára vonultak az emberek, a tüntetések azonban ekkor még békésen zajlottak le. Az interneten, a közösségi médiában sorra hirdették meg a további demonstrációkat. Március 6-án Daraa városában letartóztattak egy tucat fiatalt, mert kormányellenes graffitiket fújtak a falakra. Ennek gyorsan híre ment, és újabb tömegek vonultak az utcára. A hatóságok a békét feladva éles lőszerrel lőttek a tömegbe, többen meghaltak, ami olaj volt a tűzre, és a tüntetések átterjedtek más városokra is. A kormány hamarosan lemondott, Bassár el-Aszad elnök pedig ígérgetésbe kezdett, hogy lecsillapítsa a felhevült tömeget, ám már késő volt. A demonstrálók az ígéretek helyett a távozását követelték, és követelik hat éve folyamatosan a mai napig. Bár ez csak részben igaz.
Túl sok az érdek
– Szíriában a helyieken felül globális és regionális érdekek is megjelennek. Előbbit az Egyesült Államok, és az Európai Unió, illetve Oroszország, utóbbit Törökország, Irán és Szaúd-Arábia jeleníti meg – mondta el Etl Alex, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa.
A Nyugat számára a mérsékelt ellenzék jelentette azt a fajta bázist, amelyre építve helyi szinten is kifejezte, hogy Aszaddal szemben áll. Sokáig ez elsősorban anyagi és fegyveres támogatással valósult meg. Idővel viszont, a radikális ellenzék megerősödésével a szövetségesek egyre keményebben léptek fel, és megkezdődtek a légicsapások az Iszlám Állam ellen, ami persze nem azt jelentette, hogy Aszad mellé álltak volna.
Oroszország számára geostratégiai szempontból különösen fontos Szíria. Moszkvának tulajdonképpen Aszad az utolsó stratégiai partnere a térségben, és a tartúszi kikötő az egyetlen bázisa a Földközi-tengeren. Az oroszok a polgárháború kezdete óta a rezsim fennmaradásában érdekeltek. 2015-ben úgy nézett ki, patthelyzet alakult ki, és a kormányerők nem tudnak győzni, ezért Moszkva komolyabban beavatkozott, és megindultak az orosz légicsapások.
Ami a regionális érdekeket illeti. A síita többségű Irán az iszlám síita ágából eredő alavita Aszad hatalmának megtartásában és a szunnita térnyerés megakadályozásában érdekelt, míg Szaúd-Arábia a szunnita többségnek megfelelően szunnita vezetést szeretne Szíriában. Törökország érdekei az évek alatt változtak. Ankarának az Aszad-rezsim megdöntése helyett az elsődleges stratégiai prioritásává az vált, hogy megakadályozza a szíriai kurd enklávék összekapcsolását és egy önálló kurd állam (vagy autonómia) létrejöttét. 2016 nyarán ezért közvetlenül is beavatkozott a konfliktusba, és – az Iszlám Állam elleni harc okán – benyomult két kurd enklávé közé.
A regionális hatalmak kezdetben fegyverszállítmányokat és anyagi támogatást juttattak Szíriába. Ez nagyon hamar az ellenzék töredezettségéhez vezetett, köszönhetően annak, hogy a radikálisabb szervezetek nagyon sokszor túlzott arányban jutottak hozzá a külső segítséghez, aminek köszönhetően gyorsabban meg tudtak erősödni a mérsékeltekhez képest. Ez tovább mélyítette a szíriai konfliktust.
Meg kellene oldani, de hogyan?
A polgárháború hat éve alatt a becslések szerint több mint 300 ezer ember halt meg. Az országhatárokon belül 7-9 millióan menekültek el a harcok elől. További 5 millióan pedig a szomszédos országokban, Libanonban, Jordániában és Törökországban várják, hogy véget érjen a háború és hazatérhessenek. Erre azonban lehet, sokáig kell még várniuk, hisz nem látszik jelenleg, miként lehetne kezelni a szíriai problémát.
N. Rózsa Erzsébet szerint, a nemzetközi erők az Iszlám Állam legyőzésének fontosságát hangsúlyozzák, ám azzal nem érne véget a polgárháború, mely nem az IÁ, hanem Aszad rezsimje ellen folyik, és nem oldaná meg a társadalmi gondokat sem. Jelen állás szerint úgy tűnik, Aszad meg tudja tartani valamilyen szinten a hatalmát.
– Nem véletlen, hogy a nemzetközi közösség eljutott arra a pontra, hogy elfogadja, a jelenlegi elnöknek helyet kell biztosítani a szíriai átalakulásban és megbékélésben, függetlenül attól, milyen kegyetlenségeket tett hatalma megőrzésének érdekében. Arra viszont, hogy miként érhető el a béke, nincs ember, aki tudja a pontos választ – fogalmazott.
Szerinte ezért egyelőre kisebb célokat fogalmaznak meg. Ilyen, hogy legyen tűzszünet, jusson élelmiszer, gyógyszer a lakosságnak és hogy mentsék ki a háborús övezetből a civil lakosságot.
– A jövőben kiemelten fontos lenne, hogy Amerika tárgyalóasztalhoz tudja ültetni a feleket, és meg tudjon velük egyezni a rendezés részleteiről. Ehhez viszont olyan válságokat is figyelembe kellene venni, amelyek kívül esnek a Közel-Keleten. Például össze kellene kapcsolni egy esetleges ukrajnai rendezéssel, hisz az USA kénytelen lesz tekintettel lenni az orosz érdekekre is. És akkor még nem beszéltünk a regionális hatalmak akaratáról – mutatott rá Etl Alex.
Úgy vélte, jelenleg annyira komolyak az ellentétek, hogy szinte lehetetlen feladatnak tűnik a polgárháború lezárása.
