Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb sérültje

Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje szerda délben – közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be „a negyven év körüli férfi” halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott. A férfi utas volt a buszon – közölte. Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek – akit ötödikként szállítottak Magyarországra – kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.

Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható. Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá – tette hozzá Tamás Róbert. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A most meghalt férfi a tizenhetedik halálos áldozata a szerencsétlenségnek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com