Londoni terrortámadás: kiderült, ki volt a merénylő

A férfi brit állampolgár volt, korábban is összetűzésbe keveredett a hatóságokkal. heresa May elmondása szerint a brit elhárítás (MI5) már évek óta vizsgálta a brit születésű elkövetőt, mivel a „szélsőséges nézeteivel kapcsolatban aggályok merültek fel”. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez egy múltbeli ügy, és a merénylő az elmúlt időszakban nem volt a hírszerzés látókörében. Nem voltak…

Részletek

Egyre több donbászi szenet vásárol Oroszország

Oroszország vasút-szolgálatának adatai alapján 2016 december másodikától kezdve Donyeck és Luganszk területeiről 3,4 ezer vasúti vagon küldtek Oroszországba szénnel megrakva – számolt be a Noviny Zakarpattya. Naponta legalább tízezer tonna szenet exportálnak a felkelők területeiről. Ukrán szakértők becslése szerint ha egy tonna antracit 1730 hrivnyába kerül, eddig nagyjából 400 millió hrivnya értékű szén került Oroszországba….

Részletek

Járókelők közé hajtott egy autós Belgiumban

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön. Az antwerpeni rendőrség tájékoztatása szerint a flamand város sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a francia rendszámú autó elől, amelyet rövid üldözés után sikerült megállítani. Az autóban…

Részletek

Varsó nem írja alá a római nyilatkozatot, ha nem tartalmazza a legfontosabb kikötéseit

Lengyelország nem írja alá a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából szervezett EU-csúcstalálkozón elfogadandó nyilatkozatot, amennyiben nem tartalmazza a számára legfontosabb kikötéseket – erősítette meg csütörtökön Beata Szydlo lengyel kormányfő. Szydlo a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: jelenleg nem lehet tudni, hogyan hangzik majd a római nyilatkozat végső változata, mivel a dokumentum szövegéről a…

Részletek

Lavrov: Moszkva kész tárgyalni Washingtonnal a nukleáris fegyverzetek csökkentéséről

Oroszország kész tárgyalni az Egyesült Államokkal arról, hogy szakaszosan csökkentsék a két ország nukleáris potenciálját – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a moszkvai vezérkari akadémián csütörtökön megtartott beszédében. A diplomáciai tárca vezetője a kiépülő amerikai hadászati ballisztikus rakétavédelmi rendszerre utalva hozzátette, hogy erre a moszkvai vezetés csak abban az esetben hajlandó, ha nemcsak a…

Részletek

Kemény intézkedéseket helyezett kilátásba a Fülöp-szigeteki elnök

A rendkívüli állapot bevezetését és a választások felfüggesztését helyezte kilátásba csütörtökön Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök, miután hazatért Thaiföldről. Duterte hivatalba lépése óta véres háborút hirdetett a kábítószer ellen, a hatóságokat és az embereket is arra buzdítja, hogy bátran végezzenek bárkivel, aki szerintük bármilyen kábítószeres bűncselekménnyel gyanúsítható. Emiatt már több ezren haltak meg, köztük gyerekek is….

Részletek

Az afgán gyerekek harmada nem jár iskolába

Az afgán gyermekek csaknem egyharmada nem jár iskolába, és sokukat munkára fogják, fiatalságuk ellenére besorozzák katonának vagy korai házasságokba kényszerítik – hívta fel a figyelmet a Save the Children nevű nemzetközi segélyszervezet csütörtökön. A londoni székhelyű szervezet szerint jelenleg legalább 3,7 millió afgán gyerek nem vesz részt a közoktatásban. Ez a szám idén több mint…

Részletek

Májusban kezdődhetnek az áramkikapcsolások

Amennyiben Ukrajna májusig nem tud gondoskodni a szénszállítmányok utánpótlásáról, akkor kikapcsolások jöhetnek. Ezt Vszevolod Kovalcsuk, az Ukrenergo igazgatója mondta. Elmagyarázta, a tavaszias időjárás és a felgyülemlett tartalékok májusig garantálni tudják a biztonságos energiaellátást, de legkésőbb májusban már újabb szénre lesz szükség, különben áramkorlátozásokat kell majd bevezetni. Ukrajna terveiben az szerepel, hogy a Dél-afrikai Köztársaságból fog…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com