Tájékoztató körút Kárpátalján a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatásáról

A kárpátaljai magyar vállalkozások számára a magyar kormány által az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program idei szakaszában nyújtott támogatások igényelhetőségéről tart kétnapos tájékoztató körutat Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a Felső-Tisza-vidék szórványtelepülésein. Magyar Levente csütörtökön, a técsői Hollósy Simon Középiskolában nagy érdeklődés mellett tartott előadása után az MTI-nek elmondta: egész Kárpátalján szeretnék…

Részletek

Tiszabökényi örömlányt és futtatóját fogták el a rendőrök

A rendőrség elfogta azt a 29 éves bűntett előéletű nőt aki, prostitúcióra vette rá 30 éves női ismerősét. A rendőrök a Nagyszőlősi járás egyik hotelkomplexumában csaptak rajta a szex-munkásokon. A 29 éves nőt korábban betöréses rablás vádjával ítélték el. A „madam” a 30 éves falubelijének 1000 hrivnyát fizetett alkalmanként, a többit azt ő rakta el….

Részletek

Az SZBU résen van Kárpátalján

Terjedelmes interjúban fejti ki véleményét a Kárpátalját fenyegető szeparatizmussal kapcsolatban a helyi SZBU-főnök. Oleg Vojevodin ebben kifejti, a kárpátaljai titkosszolgálat résen van és nagyon figyel minden apró rezdülésre. Arról is beszél, hogy a megyére lenne aki jelentkezne, ezért ébernek kell maradniuk. A legnagyobb veszélyforrásként Oroszországot nevezi meg. Kifejti, folyamatosak a próbálkozások az orosz titkosszolgálatok részéről,…

Részletek

Balogh-ügy: lemondatták vagy lemondott?

A Kárpáti Igaz Szó cikkét Balog Oszkár ügyében változtatás nélkül közöljük: Egyes információk szerint Balogh Oszkárt kényszerítették arra, hogy megírja felmondólevelét. Az immár ex-polgármesterhelyettes cáfolja ezt a hírt, azt állítja: önszántából mondott le 2015 óta betöltött posztjáról. Mint lapunk megírta, egy videómegosztóra feltett felvétel szerint a megyei jogú város alpolgármestere magyar útlevelet használt a határátkeléskor….

Részletek

Többen sérültek meg Londonban, mint azt először hitték

Ötvenen sérültek meg a szerdai londoni merényletben, két sérült állapota válságos – mondta péntek reggeli sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka. Az eddigi összesítésekben a rendőrség azt közölte, hogy a parlament melletti Westminster hídon elkövetett gázolásos támadásnak legalább negyven sérültje volt. Rowley a számokat véglegesítő pénteki tájékoztatójában elmondta azt is, hogy 32…

Részletek

„Ukrajna egy röpke perc alatt elsöpörné a magyar honvédséget”

A jelek alapján teljesen elgurult a gyógyszer Ukrajnában a nacionalista aktivistáknál. Most azzal jöttek elő, hogy ha a magyar kormány támogatni fogja, mint fogalmaznak, a kárpátaljai szeparatizmust, annak bizony következményei lesznek. Egy ukrán blogger beszélt erről az egyik ukrán TV-csatorna talk-showjában. Elmondta, hogy az ukrán hadsereg tízszer nagyobb a magyarnál, ezért nem lesz probléma megsemmisíteni…

Részletek

Eltörlik a kötelező érettségit a Moldovai Köztársaságban?

Eltörölné a kötelező érettségi vizsgatételt az a törvénytervezet, amelyet Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke nyújtott be csütörtökön. A javaslatot „nevetségesnek” nevezte Corina Fusu oktatásügyi miniszter – írja a Maszol.ro. A Deschide.md honlap számol be arról a három javaslatról, amelyet Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság elnöke tett csütörtökön a középiskolai tanulmányok lezárását illetően. Az első…

Részletek

Újra szankciókat akarnak Irán ellen

Amerikai szenátorok kétpárti törvényjavaslatot kezdeményeztek csütörtökön az Irán elleni szankciók szigorítására, az indítványt a szenátus külügyi bizottságának két tagja, Bob Corker republikánus és Robert Menendez demokrata párti politikus terjesztette elő. A további hét republikánus és hét demokrata párti szenátor támogatását élvező törvénytervezet azt javasolja, hogy amennyiben Irán kísérletet hajtana végre ballisztikus rakétákkal, az Egyesült Államok…

Részletek

Újabb vesztegetési kísérlet a csapi határon

Március 23-án, az éjjeli órákban egy magyar állampolgárságú férfi a Tisza határátkelőre érve pénzt ajánlott az ukrán útlevél-kezelőnek, aki nem fogadta el és azonnal jelentette az esetet. Összesen 15500 forintot és 132 hrivnyát ajánlott, hogy akadálymentesen utazhasson Ukrajna területére. A határőr nem fogadta el a pénzt és jelentette az esetet. A határőrség feljegyezve a vesztegetési…

Részletek

Az ukrán gárdában is szolgált a kijevi merénylő

Parsov Szevasztopolban született. A belügyminiszter tanácsadója szerint Moszkva képezte ki a gyilkosságra. A volt orosz parlamenti képviselő, Gyenyisz Voronyenkov gyilkosa oroszországi kiképezése után épült be az ukrán Nemzeti Gárdába – írta Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon. Voronyenkovot csütörtökön Kijev központjában lőtte ke a támadó, Pavlo Parsov. A lövöldözésben megsebesült a Voronyenkov testőre…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com