Az EU az őrizetbe vettek szabadon bocsátására sürgette Moszkvát

Vasárnap korrupcióellenes megmozdulásokat tartottak Moszkvában és számos más orosz nagyvárosban. A tüntetéseket a Kreml már megkezdésük előtt törvényelleneseknek és provokatívaknak minősítette, a hatóságok pedig több mint ötszáz tüntetőt, köztük a demonstrációt szervező egyik ellenzéki politikust, Alekszej Navalnijt is őrizetbe vették. Az Európai Unió által hétfőn kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy az orosz rendőrség fellépése ellehetetlenítette az…

Részletek

Vádat emeltek az Auschwitzban pucéran tiltakozók ellen

Történelmi emlékhely meggyalázása címén vádat emeltek Lengyelországban 11 ember ellen, aki meztelenül az egykori auschwitzi haláltábor kapujához láncolta magát pénteken. A furcsa demonstráció résztvevői péntek délután 2 órakor előbb leöltek egy birkát, majd meztelenre vetkőztek és a láger hírhedt, Arbeit macht frei feliratú kapujához láncolták magukat, állításuk szerint háborúellenes tiltakozásként. A résztvevőket pénzbírsággal, sőt akár…

Részletek

Kiraboltak egy forgolányi családot

A Nagyszőlősi járásban található Forgolány településen ismeretlen személyek raboltak ki egy magyar családot. A rendőrségi jelentés alapján három maszkos férfi mászott be a ház egyik ablakán keresztül. Az otthon lévő háziasszonyt megkötözték és fegyverrel fenyegették meg, majd elvitték a házban lévő pénzösszeget. Összesen 160 ezer hrivnyát és 400 ezer forintot vittek el a rablók. A…

Részletek

Lavina sodort el japán iskolásokat, nyolcan meghaltak

Nyolc középiskolás fiú valószínűleg meghalt, több mint 30 ember pedig megsérült egy hétfői lavinában Japán keleti részén – közölték a helyi hatóságok. Kevéssel fél tíz előtt futott be a vészhívás, hogy egy hógörgeteg betemette a Nasu városának közelében mászóleckéket vevő csoportot – közölte Tocsigi prefektúra tűzoltósága. A Tokiótól 120 kilométerre található Nasuonsen Family Ski Resort…

Részletek

Az Egyesült Államok elítélte a letartóztatásokat a korrupció elleni orosz tüntetéseken

Az amerikai külügyminisztérium elítélte az oroszországi tüntetések több száz résztvevője, köztük az ellenzéki Alekszej Navalnij őrizetbe vételét. Vasárnap este a minisztérium szóvivője, Mark Toner közleményt adott ki, amely a demokratikus értékek elleni fellépésnek minősíti a letartóztatásokat. „Felszólítjuk Oroszország kormányát, hogy azonnal bocsássa szabadon az összes letartóztatott békés tüntetőt” – olvasható Toner közleményében, hozzátéve, hogy Washingtont…

Részletek

Magyar színésznőt bántalmazott egy ukrán rendező

Az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején – írta hétfői számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A segélyhívószámot az áldozat egyik kollégája hívta, miután az előadás rendezője, a Berlinben élő ukrán Andrij Zsoldak a szünetben agresszíven…

Részletek

Bulgária választott, de nem a megújulást

A mostanáig kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt nyerte meg Bulgáriában az előrehozott választásokat – erősítette meg hétfőn a választási bizottság a leadott voksok csaknem 90 százalékos feldolgozottsága alapján. A GERB a vasárnap megrendezett választásokon a szavazatok 32,6 százalékát szerezte meg, míg a második helyen az ellenzéki Bulgáriai Szocialista Párt (BSZP) végzett a voksok…

Részletek

Három halott, nyolc sebesült vasárnap Donbászon

Az elmúlt napon 88 alkalommal nyitottak tüzet az ukrán hadsereg állásaira. Három ukrán katona életét vesztette nyolc másik pedig megsérült. Az ATO-központ sajtóosztálya a közösségi oldalán jelentette be a hírt. A hadsereg állásait a mariupoli irányvonalon lőtték a legintenzívebben. Sirokine és Vodjane mellett voltak a legádázabb harcok, ahol 122 mm kaliberű tüzérséget és 120 mm…

Részletek

Kezdeményezik a volt dél-koreai államfő letartóztatását

A dél-koreai ügyészség hétfőn bejelentette, hogy kezdeményezi a volt államfő, Pak Gun Hje letartóztatását. A 65 éves politikust egyebek mellett vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és államtitoksértéssel gyanúsítják. Pak Dél-Korea első olyan demokratikusan választott elnöke, akit a parlament elmozdított hivatalából. Tíz évnél is hosszabb börtönbüntetéssel sújthatják, ha bebizonyosodik, hogy kenőpénzeket fogadott el nagyvállalatok vezetőitől. Múlt szerdán…

Részletek

Oroszországi tüntetések: 350 embert vettek őrizetbe

Legkevesebb 350 más tüntetővel egyetemben őrizetbe vették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust az általa szervezett, a hatóságok szerint törvényellenesen megtartott moszkvai vasárnapi korrupcióellenes megmozduláson. Az Eho Moszkvi rádióállomás helyszíni beszámolója szerint a belvárosi Tverszkaja utcára meghirdetett „tiltakozó sétán” több tízezren, a rendőrség szerint viszont pedig csak 8 ezren vettek részt. Navalnijt azonnal kiemelték a tömegből,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com