Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Megölték a dzsihadisták második számú vezetőjét Irakban

Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban – jelentette az iraki állami televízió szombaton helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva.

A televízió szerint a dzsihadisták második számú vezetőjével az iraki légierő végzett a szíriai határhoz közeli al-Kaim nevű település környékén. A televízió nem közölte, hogy mikor történt a légicsapás.

Értesülések szerint Dzsumaili az Iszlám Állam „második számú vezetője” és „hadügyminisztere” volt.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com