Ungvár: 2°C
USD
42,83
EUR
50,80
1000 HUF
133,44

Hungarikum lett a tiszai halászlé

A nemrég hunagrikumok sorába emelt tiszai halászlé része a magyar életérzésnek, kultúrának – jelentette ki Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter pénteken Tiszafüreden, a helyi önkormányzat rendezvényén tartott sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor gratulált a tiszai halászlé hungarikummá minősítését kezdeményező tiszafüredi önkormányzatnak és a nemes ételt generációkon keresztül fenntartóknak, akik eredeti formájában őrizték meg a Tisza-tavi nyári programok „gasztronómiai csúcspontjának” számító tiszai halászlevet.

Szakáli István Loránd, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár az eseményen felidézte, hogy a 152 tagú Magyar Értéktár a „hungarikummá válás előszobájának” is számít, de mellette több mint tízezer helyi érték található egyéb – helyi, megyei, tájegységi, határon túli nemzetrészi – értéktárakban.

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke szerint a tiszai halászlé megérdemelné, hogy ismerje az egész világ.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere(Fidesz-KDNP) elmondta: büszke arra, hogy a tiszai halászlé tiszafüredi kezdeményezéssel bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe. Hozzátette: a Tisza-tó és annak „fővárosa” Tiszafüred az elmúlt években látványosan megszépült, gazdag madárvilággal, horgászparadicsommal rendelkezik, ott található Magyarország legnagyobb ártéri kalandparkja, és az ország legnagyobb kerékpáros centruma.

Elmondta: augusztus végéig 15 helyszínen több mint 40 program várja az érdeklődőket, amelyek közül kiemelte a Tiszafüredi Halas Napokat.

Iratkozzon fel, hogy elsőként értesüljön híreinkről!

Ezt olvasta már?

error: A tartalom másolása tilos!