Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14…

Részletek

Aszad megszólalt a vegyi támadás kapcsán

A Nyugatot, de főként az Egyesült Államokat vádolta Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön adott első interjújában. Az elnök meglátása szerint az amerikaiak összejátszanak a terroristákkal, és csak ürügyet kerestek a szíriai vezetőség ellehetetlenítésére. Az elnök az AFP hírügynökségnek adott interjújában megismételte kormánya álláspontját, kijelentette, hogy kormányának semmi köze nem volt a lázadói területen “bevetett” vegyi…

Részletek

Rabok lábát mosta meg Ferenc pápa nagycsütörtökön

Életfogytiglanra ítélt rabok és egy muzulmán vallású is volt azok között, akiknek a lábát Ferenc pápa megmosta a nagycsütörtöki lábmosás szertartásán a közép-olaszországi Paliano börtönében. A lábmosás szertartásán résztvevő rabok között három nő, két életfogytiglanra ítélt, egy argentín, egy albán és egy muzulmán vallású is volt. Utóbbi júniusban tér át a keresztségre – közölte a…

Részletek

A KMVSZ minőségi vetőmagot kapott Magyarországról

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) minőségi martonvásári kukoricamagokat kapott Magyarország kormányától, melyet a napokban oszt szét tagjainak – írja a Kárpátalja hetilap. Minden tag, aki mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik, egy zsák kukoricát fog kapni. Huszár Andrea, a szövetségi irodai menedzsere elmondta, hogy a gazdák nagyra értékelik azt, hogy a vetőmagokat időben kapják meg.

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com