Le Pen bevándorlási moratóriumot és határőrizetet hirdet

Öt nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje kedden elmondta, hogy megválasztása esetén a legális bevándorlásra tervezett moratórium „néhány hétig” fog tartani, s kérni fogja „a tartalékos katonák behívását, hogy segítsenek a határok visszaállításában”. Moratóriumot fogok hirdetni addig, amíg életbe lépnek azok az intézkedések,…

Részletek

Isztambulban ezrek vonultak utcára Erdogan ellen

A tüntetők azt skandálták: „Tolvaj, gyilkos Erdogan”. Közben a kormány meghosszabbította a rendkívüli állapotot az országban. Ezrek tüntettek Isztambulban Recep Tayyip Erdogan elnök ellen hétfőn este, egy nappal az elnöki hatalom kiterjesztéséről tartott, vitatott eredménnyel zárult törökországi népszavazás után. A sokmilliós török metropolisz európai oldalán fekvő Besiktas kerületben mintegy kétezer tiltakozó gyűlt össze, olyan jelszavakat…

Részletek

Putyin rendelt új minisztert Orbántól az LMP szerint

Az orosz elnök „rendelte meg” a magyar miniszterelnöktől a paksi bővítésért felelős minisztert, Orbán Viktor pedig, ahogy eddig is, megtette, amit Vlagyimir Putyin megkövetelt – közölte Szél Bernadett, az LMP társelnöke. Abszurd, hogy a paksi beruházásért miniszter felel majd, miközben az egészségügynek, az oktatásnak vagy a munka ügyének nincs minisztere – közölte Szél Bernadett kedden…

Részletek

Tömegkarambol Munkácson

Négy gépkocsi ütközött Munkácson április 17-én az éjszakai órákba, a Vasúti utcában. Egy fiatal sofőr okozta a balesetet, aki elvesztette uralmát az autója fölött. A baleset résztvevői közül senki sem sérült meg komolyabban és orvosi segítségre sem volt szükség. Egy Toyota gépkocsi 18 éves sofőrje nem tartotta be a biztonságos követési távolságot és a sebességkorlátozást…

Részletek

Jobbik: a Fidesz Soros György elleni hadjárata csak színjáték

A kormány könnyen megfoghatná Soros Györgyöt, ha valóban akarná. Ehelyett azonban értelmetlen harcokat vív az általa valamilyen módon finanszírozott szervezetek ellen – mondta Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője a mai ülésnapon. Az Országgyűlés keddi ülésnapján zajlott le egy újabb csörte a Jobbik és a kormány, pontosabban Szávay István képviselő és Rétvári Bence államtitkár között….

Részletek

Stratégiai partnerség a lengyel és magyar parlament között

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá kedden Varsóban Kövér László, az Országgyűlés elnöke Marek Kuchcinskival, a szejm (alsóház) és Stanislaw Karczewskival, a szenátus (felsőház) elnökével. A megállapodás azt a közös szándékot fejezi ki, hogy a lengyel és a magyar parlamentközi együttműködést “ilyen szoros módon, ahogy ezt eddig is tettük, a jövőben is fenn tudjuk tartani” –…

Részletek

Vona: a kormánytagok „D-típusú átvilágítását” javasolja a Jobbik

A Jobbik a kormánytagok három pillérből álló, „D-típusú átvilágítását” szeretné elérni – közölte Vona Gábor pártelnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint az eddiginél szigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítást, a családtagokra és a szűkebb környezetre kiterjesztett pénzügyi-vagyoni vizsgálatot és elmeorvosi vizsgálatot írna elő a kormány tagjainak. Vona Gábor javaslatát – amelyet a kodifikációt követően az…

Részletek

Cigarettahiány léphet fel Ukrajnában

Az országban cigarettahiány léphet fel a TEDIS dohány nagykereskedő vállalat ellen ugyanis bírósági végrehajtást rendeltek el. Amíg a monopol helyzetben lévő TEDIS Ukraine működése nem áll teljesen helyre, a dohánypiacon problémák lehetnek. Marjan Zablockij gazdasági szakértő elmondása szerint a hatóságok legutóbbi tevékenysége miatt rendkívül kényelmetlen helyzetbe kerülhetnek az országban lévő dohányosok. A bíróság számtalan szabálytalanságot…

Részletek

A grúz elnök szerint az oroszok megsértették a szuverenitásukat

A grúz külügyminisztérium felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel „a provokáló cselekedeteivel”, miután az orosz külügyminiszter megkezdte abháziai látogatását kedden. Az orosz külügyminiszter megkezdte kedden az abháziai látogatását, amelyre azonnal reagált is Giorgi Margvelasvili grúz elnök. Azt mondta, ha egy külföldi állam képviselője látogatást szeretne tenni Grúziában, annak azt előre be kell jelentenie. Ha a bejelentkezést…

Részletek

Fogytán az Európai Unió türelme a magyar kormánnyal szemben – írja a Politico

Fogytán az Európai Unió türelme a magyar kormánnyal szemben a Politico keddi cikke szerint, a brüsszeli hírportál ezért összeírta öt módját annak, hogy az eddigiekben jórészt tehetetlennek látszó EU miként adhatna hatékony válaszokat Orbán Viktor miniszterelnök politikájára. A cikk szerint a Brüsszel és Budapest közötti vitának jelenleg a felsőoktatási törvény módosítása, a civil szervezetek átláthatóságáról…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com