Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe

Az ukrán nagykövet szerint hazája mindent jól csinál

Véleménycikket jelentetett meg a Magyar Idők című kormányközeli napilapban a budapesti ukrán nagykövet. Ljubov Nepopnak nem tetszik, hogy országát számos kritika éri, szerinte ez a jól működő orosz propaganda sikere. Ukrajna megvédi magát című cikkében kitér a nemzeti kisebbségek helyzetére és a kettős állampolgárság ügyére is.

Azzal kezdi írását, hogy leszögezi: 2014 óta Ukrajna ellenáll az orosz agressziónak, miközben az előző időszakban elmaradt gazdasági reformokat is megvalósítja, ami egy összetett és háborús körülmények között többszörösen nehéz feladat. Számokat sorakoztat fel, amivel bizonyítani szeretné, hogy a nehézségek ellenére is stabilizálódott az ország gazdasága, sőt, fejlődik az. Azt írja, hogy a 2016-os évben az orosz agresszió ellenére Ukrajna kormányának sikerült stabilizálnia a gazdasági helyzetet. Ennek eredményeként 2,2 százalékkal nőtt a GDP.

Az év utolsó negyedévében ez a növekedés 4,7 százalékos volt. Sikerült stabilizálni a nemzeti valuta árfolyamát, és a inflációt a 2016-os költségvetés tervezésekor beállított 12 százalékos szinten tartani. Az elmúlt évben az ipari termelés 2,4 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 6,1, az építőipar 13,1, a kiskereskedelmi forgalom 4 százalékkal, az áruforgalom 2,4, az utasforgalom 5,4 százalékkal nőtt. Visszatért a befektetői bizalom: 2016 első kilenc hónapjában a közvetlen tőkebefektetés mértéke az ukrán gazdaságba 3,8 milliárd dollárt tett ki, ami a 2015-ös év hasonló időszakának a dupláját teszi ki. Az elmúlt évben az ukrán áruk exportja az EU-ba ismét növekedést mutatott, két év visszaesés után.

2017-től majdnem 2 millió ukrán köztisztviselő nyújtotta be elektronikusan jövedelembevallását. Ez precedens nélküli átláthatóság, amely az EU egyik tagországában sem létezik, és legfőbb célja a korrupció visszaszorítása – állapítja meg. Persze arra nem keres magyarázatot, hogy miként fordulhat az elő, hogy Európa legszegényebb országában élnek a kontinens leggazdagabb politikusai és hivatalnokai…

Leszögezi: az orosz propaganda hatékony.

A kérdés az, hogy mit tudunk tenni ellene, közösen. Hagyjuk magunkat félrevezetni, vagy igenis szembenézünk az igazsággal.

Ljubov Nepop kitér a nemzeti kisebbségekre is. Azt firtatja: „Miért akarják szembeállítani a nemzeti kisebbségek nyelvének megőrzését az államnyelv elsajátításával? Gyakran felvetik a kettős állampolgárság kérdését is. Tény, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Ez nem újdonság. Ezt tartalmazzák a jogszabályok. Az EU-ban ez a tagországok hatásköre. Elég csak megvizsgálni a gyakorlatban az egyes országok álláspontját, például Magyarországét, Szlovákiáét és Ausztriáét ahhoz, hogy megértsük, itt valóban nincs egységes megközelítés.

Ugyanakkor Ukrajna számára vitathatatlan tény, hogy számunkra rendkívül fontos a nemzetiségi béke megőrzése és az egyetértés. Elítéljük a nemzetiségi megkülönböztetés bármilyen formáját. Támogatjuk, hogy a kisebbségek megőrizzék nemzeti identitásukat. Azok a törvénytervezetek, amelyeket a parlamentben benyújtottak, ezeken az elveken alapulnak, az alkotmány és a nemzetközi kötelezettségek szigorú betartásával, és az összes fél érdekének a figyelembevételével fogják elfogadni.”


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com