Elkészült a megyei bajnokság menetrendje

A kárpátaljai Klubelnökök Tanácsa a hétvégi ungvári kibővített ülésén elfogadta a megyei első és másodosztályú amatőr labdarúgó-bajnokság 2017-es idényének menetrendjét. A pontvadászat élvonalában mindössze 10 gárda küzd majd a bajnoki címért és a dobogós helyezésekért. A második vonal Nyugati csoportjában tizenegy a keletiben tizenhárom egylet száll ringbe az elsőségért. Változik az élvonal lebonyolítása, a grémium…

Részletek

Hawaii már készül az észak-koreai atomcsapásra

Hawaii törvényhozók azt kérik az állami tisztviselőktől, hogy újítsák meg az atomtámadás esetére készített vészterveket, miután az utóbbi időben megnövekedett az esetleges észak-koreai csapás veszélye. Az állami Közbiztonsági Bizottság egyhangúlag szavazta meg az erről szóló határozatot. Matt LoPresti, a bizottság elnök-helyettese azt mondta, nem az a céljuk, hogy gerjesszék a félelmet a lakosokban, de tudatni…

Részletek

Moldovából jönnek a legtöbben

Az elmúlt esztendőben 5,6 százalékkal több külföldi érkezett Ukrajnába, mint egy évvel azelőtt. Egészen pontosan 13,6 millió külföldi utazó lépett be az országba 2016 folyamán. A legtöbben Moldovából jönnek, holott csak egy alig több, mint 4 milliós országról van szó. Minden harmadik külföldi, aki beteszi a lábát Ukrajnába, onnan érkezik. Második a sorban Fehéroroszország, a…

Részletek

Ausztrália szigorítja a külföldiek munkavállalását

Megszűnik az úgynevezett 457-es munkavállalási vízum és egy új rendszert vezetnek be, amelyben elsősorban hazai állampolgárokat kell alkalmazni. Ausztrália megszünteti az úgynevezett 457-es munkavállalási vízumot, és egy új rendszert vezet be helyette, amelyben elsősorban hazai állampolgárokat kell alkalmazni éppen az ő érdekükben az üres állásokban, és jobb angolnyelv-tudást, valamint szakmai képzettséget követelnek meg a külföldi…

Részletek

Az IMF nem tágít a nyugdíjreformtól

Ukrajna nem halogathatja tovább a nyugdíjreformot, figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ukrajnai programigazgatója. Ron van Roden tarthatatlannak nevezte, hogy Ukrajnában a lakosság 30 százaléka nyugdíjas, számszerűsítve 12 millió ember. Az egész kontinensen itt vonulnak legkorábban nyugdíjba. A férfiak átlagosan alighogy betöltik az 58-ik életévüket,a nők pedig még 56-ik életévük előtt. Európában ez a szám a…

Részletek

Előre hozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában

Előre hozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – jelentette be Theresa May brit miniszterelnök. A parlament alsó házán is át kell mennie a javaslatnak szerdán, hogy 2020 előtt tarthassák a szavazást – írja a BBC. Az MTI megjegyezte, hogy kétharmados többségre van szükség az érvényességhez. Mint a miniszterelnök kifejtette: a Brexitet követően Nagy-Britanniának erős…

Részletek

Trump el fogja érni, hogy többe kerüljön a NATO-tagság

A májusi NATO-csúcs két fő témája az lesz, hogy a tagországok jobban hozzájáruljanak a NATO költségvetéséhez, illetve hogy az észak-atlanti szervezet nagyobb segítséget nyújtson az Európai Uniónak a migráció elleni küzdelemben – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Szenes Zoltán hozzátette, Donald Trump amerikai elnök – aki részt…

Részletek

Naszirov visszaszerezheti régi székét

Roman Naszirov visszatérhet az Ukrán Állami Fiskális Szolgálat elnöki tisztségébe – véli Ruszlan Bortnik elemző. A kijevi politológus szerint minden jel arra mutat, hogy Naszirov visszaveheti korábbi pozícióját. Az adóhatóság felmentett vezetőjét március 2-án gyanúsították meg azzal, hogy 2 milliárd hrivnya kárt okozott az államnak azzal, hogy adóhaladékot biztosított Olekszandr Oniscsenko korábbi parlamenti képviselő cégeinek….

Részletek

Megyei Kupa: előnyben a Minaji FC és a Nagyszőlősi FC

Előnybe került a Minaji FC és a Nagyszőlősi FC a labdarúgó Megyei Kupa elődöntőjének első felvonásán. A Minaji FC az Avangard Stadion edzőpályáján 3–0-ra legyőzte a címvédő Ungvári FC csapatát. Bár a vendégcsapat mezőnyben egyenrangú partnere volt ellenfelének, a gólokat tekintve kijött a két gárda közötti különbség. Elsőként az ungváriaktól elcsábított Hegedűs Róbert talált be…

Részletek

Munkában a „Tiszta Kárpátalja” csapata

Mindenkit arra biztatunk, hogy vallja magáénak céljainkat, erejéhez mérten járuljon hozzá a sikerhez, ahhoz a jövőhöz, amely egy tiszta, rendezett, élhető Kárpátalja ígéretét hordozza – olvashatjuk a szervezők közleményét a Kárpátalja Szeretlek oldalon. A Tiszta Kárpátalja csapatának tagjai a múlt héten jártak Körösmezőn és a Fekete-Tisza forrásánál. Mivel még elég nagy volt a hó, ezért…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com