A házelnök lett Albánia új államfője

Ilir Metát, az albán parlament elnökét választotta meg a tiranai törvényhozás az ország új államfőjének pénteken.

A 140 tagú Népi Gyűlés zárt ajtók mögött tartott ülésén a jelenlévő 89 képviselőből 87-en szavaztak a kormányzó Albán Szocialista Párt által támogatott jelöltre, miután három korábbi kísérlet az új államfő megválasztására kudarcot vallott. Metának, a Szocialista Mozgalom az Integrációért (LSI) kisebbik kormánypárt vezetőjének a mostani választási fordulóban legalább 71 szavazatra, vagyis egyszerű többségre volt szüksége megválasztásához. Emellett a 48 éves politikus volt az egyetlen, akinek jelölését legalább 20 képviselő támogatta.

A ceremoniális jellegű, öt évre szóló államfői tisztséget várhatóan júliusban veszi át a hivatalban lévő Bujar Nishanitól.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com