Mecset égett Stockholm közelében

Gyújtogatás gyanújával indított nyomozást hétfőn a rendőrség Svédországban az után, hogy éjjel kigyulladt az ország legnagyobb síita mecsetje Stockholm egyik elővárosában. A järfällai tűzesetben senki sem sérült meg, az épület homlokzatában és tetejében keletkezett kár.”A tűz helyszínét lezártuk a törvényszéki vizsgálat miatt” – közölte a rendőrség. Lars Byström, a svéd rendőrség szóvivője a TT svéd…

Részletek

Kétévi kihagyás után Merkel ismét Oroszországba látogat

Kétévi kihagyás után látogat ismét Oroszországba kedden Angela Merkel német kancellár, hogy Szocsiban találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A kétoldalú viszony Oroszország 2014-es ukrajnai beavatkozása nyomán romlott meg. A kereskedelmi forgalom a 2012-es 80 milliárd eurós szintről tavaly 50 milliárdra esett vissza.A német kancellár legutóbb a nácizmus ellen aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából kereste fel…

Részletek

Kevés a pénz a vízvezetékek felújítására

A megyében jelenleg 110 285 fogyasztóhoz jut el a vezetékes ivóvíz. Többségük vízórával rendelkezik. A helyi víz- és csatornázási művek által üzemeltetett vízvezeték-hálózat hossza meghaladja az 1038 kilométert, ám ennek közel egyharmada – 297,4 km – rossz állapotban van. A csatornahálózat hossza 711 km, ebből minden ötödik kilométer ugyancsak rossz állapotú – számolt be ukrán…

Részletek

Észak-Korea megint atomot robbantana

Észak-Korea „bármely pillanatban” készen áll arra, hogy végrehajtsa újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantását – figyelmeztetett hétfőn a hadikommunista diktatúra védelmi minisztériuma. A KCNA állami hírügynökség által ismertetett phenjani közleményben a védelmi tárca tudatja, hogy Észak-Korea „teljes mértékben készen áll bármilyen amerikai lépésre”, s ha Washington nem hagy fel „ellenséges” politikájával, akkor a diktatúra felkészül a…

Részletek

Kanada részlegesen feloldotta a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben

Repülővel vízum nélkül utazhatnak hétfőtől Kanadába azok a román állampolgárok, akik az utóbbi tíz évben rendelkeztek már kanadai vízummal, vagy akiknek van az Egyesült Államokra érvényes vízumuk (non-immigrant visa) – közölte hétfőn a bukaresti külügyminisztérium. A szárazföldön, vagy tengeri úton Kanadába érkezőknek továbbra is szükségük van vízumra, legalábbis decemberig, amikor Kanada várhatóan teljesen eltörli a…

Részletek

Bevándorlókat mentettek ki az Égei-tengerről

Újabb ázsiai migránsokat mentett meg a román parti őrség őrhajója, amely az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) megbízásából teljesít szolgálatot az Égei-tengeren – közölte hétfőn a román határrendészet. Az eset múlt kedden történt, amikor hajnali két órakor a román hajó egy Törökország felől közeledő kisméretű gumicsónakot észlelt a görög felségvizeken. A csónakban 38 ember –…

Részletek

Az állam segítség helyett csak akadályoz

Az ukrán vállalkozók közel egyharmada ellenségként tekint saját államára. Ez derült ki az USAID felméréséből. Az amerikai beruházási társaság által végzett felmérés azt mutatta meg, hogy az ukrajnai kis- és közepes vállalkozóknak az 58 százaléka akadályozó tényezőt lát az államhatalomban, 28 százalékuk pedig egyenesen ellenségnek titulálta. És csupán 14 százalék tartja partnernek az államot. További…

Részletek

Tiszaújlaki önkéntes halt meg az ATO-ban

Egy újabb kárpátaljai áldozata van a kelet-ukrajnai harcoknak. Életét vesztette a Nagyszőlősi járásban található Tiszaújlakról származó katona, Afanaszev Viktor, aki a hadsereg 25-ös gépesített hadosztályában harcolt. A holttestét május másodikán szállítják haza. Az halálokáról egyelőre nem tudni semmit, a halálhírét az egyik nagyszőlősi aktivista jelentette közösségi oldalán .

Részletek

Szimonyenko: az oligarchák eladták Ukrajnát

Az Ukrajnában beszüntetett kommunista párt volt vezére szerint a hatalmon lévő oligarchák elárulták az ország nemzeti érdekeit. Petro Szimonyenko szerint az oligarchák a külföldi kapitalisták kezére játszották a nemzeti értékeket, jól meggazdagodva ezen. Ma már a külföldi hitelintézetek irányítják valójában az országot, és folyik annak a kizsákmányolása. Szimonyenko szerint ezt az elmúlt egy év alatt…

Részletek

Május elsejei menet Kijevben

Nosztalgikus felvonulást tartanak május elseje alkalmából az ukrán fővárosban. Kijevben mintegy ezren masíroznak a Hrescsatikon. A megmozdulást a szakszervezetek országos tanácsa szervezte, de részt vesz benne a szociáldemokrata párt is. A felvonulókat egy hangosító autó is kíséri, szól a zene, pörög a dobszó és mazsoretteket is látni. Transzparenseiken „Béke, munka, május 1.” feliratok olvashatók, de…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com