Bevándorlókat mentettek ki az Égei-tengerről

Újabb ázsiai migránsokat mentett meg a román parti őrség őrhajója, amely az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) megbízásából teljesít szolgálatot az Égei-tengeren – közölte hétfőn a román határrendészet.

Az eset múlt kedden történt, amikor hajnali két órakor a román hajó egy Törökország felől közeledő kisméretű gumicsónakot észlelt a görög felségvizeken. A csónakban 38 ember – 11 férfi, 10 nő és 17 gyerek – zsúfolódott össze, akik állításuk szerint Irakból, Szíriából, és Kuvaitból indultak útnak, hogy eljussanak az Európai Unióba.

Mivel a migránsok közvetlen életveszélyben voltak, és csónakjuk bármikor elsüllyedhetett volna, a román hajó felvette őket fedélzetére, majd néhány óra múlva biztonságban partra tette őket Híosz szigetén, hogy a görög hatóságok a bevándorlókkal kapcsolatos eljárásokat (egészségügyi ellátás, azonosítás, nyilvántartásba vétel, ujjlenyomatvétel) – elvégezhessék.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com