Kétévi kihagyás után Merkel ismét Oroszországba látogat

Kétévi kihagyás után látogat ismét Oroszországba kedden Angela Merkel német kancellár, hogy Szocsiban találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kétoldalú viszony Oroszország 2014-es ukrajnai beavatkozása nyomán romlott meg. A kereskedelmi forgalom a 2012-es 80 milliárd eurós szintről tavaly 50 milliárdra esett vissza.A német kancellár legutóbb a nácizmus ellen aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából kereste fel Moszkvát. Előtte, a kétoldalú találkozón 2013 júniusában, a szentpétervári G20-csúcs alkalmából pedig ugyanazon év szeptemberében járt utoljára Oroszországban.
Merkel most a G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozója előkészítése keretében érkezik Putyinhoz, de a várakozások szerint a megbeszélések témája lesz az ukrajnai válság, a szíriai és a líbiai konfliktus, valamint a kétoldalú kapcsolatok állapota is.

Megfigyelők szerint a tárgyalásokat beárnyékolják azok az állítások, amelyek szerint a Kreml hackerek és dezinformáció segítségével befolyásolta a tavalyi amerikai és az idei francia választásokat. Németország választópolgárai szeptemberben járulnak majd az urnák elé.
A két vezető legutóbb tavaly novemberben Berlinben, az ukrajnai rendezésről tárgyaló „normandiai csoport” csúcstalálkozóján találkozott. A felek akkor megállapodtak a minszki megállapodások végrehajtásához vezető útiterv elfogadásában, ám képtelenek voltak egyetértésre jutni a prioritásokban.

Noha Moszkva nem részese az alkunak, Berlin a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtását támasztja feltételként az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciók visszavonásához. Az EU-n belül jelenleg vita folyik a Merkel által támogatott, nyáron lejáró gazdasági büntetőintézkedések meghosszabbításáról, amelyet a berlini kormánnyal szemben több német vállalat is ellenez.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com