Donald Trump amerikai elnök meghívta Washingtonba Mun Dzse In dél-koreai elnököt, aki szerdán tette le hivatali esküjét Szöulban.
A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök telefonon gratulált a dél-koreai politikusnak, mind a választási győzelemhez, mind pedig a „békésen lebonyolított demokratikus hatalomátadáshoz”. A telefonbeszélgetés során Trump és Mun megegyezett abban, hogy folytatják a két ország baráti és szövetségesi viszonyának elmélyítését. Trump elnök kifejtette: türelmetlenül várja az együttműködést Mun elnökkel, és a lehető legrövidebb időn belül szeretné vendégül látni őt Washingtonban. A dél-koreai államfő elfogadta a meghívást, a látogatás időpontjáról azonban később egyeztetnek.
Mun elnök a megválasztása után bejelentette: megfelelő körülmények esetén szívesen ellátogatna Észak-Koreába is. Trump pedig pár nappal ezelőtt – a washingtoni politikában sokakat meglepve – arról beszélt, hogy „megtiszteltetésnek venné”, ha tárgyalhatna az észak-koreai vezetővel.
Szerdán a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője, Mike Pompeo közleményben tudatta: az ügynökségen belül új részleget hoznak létre, amely kifejezetten az észak-koreai fenyegetéssel foglalkozik majd. A részleg nem külön költségvetésből, hanem a CIA és más hírszerző szervek anyagi forrásaiból gazdálkodik és elsősorban az észak-koreai ballisztikus és nukleáris rakétaprogram jelentette fenyegetéseket elemzi majd.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek