Észak-koreai hackerek támadtak meg külföldi bankokat

Észak-koreai hackerek állhatnak több mint 30 ország bankja ellen 2015 és 2017 között elkövetett kibertámadások sorozata mögött – jelentette csütörtökön az NHK japán állami televízió. A tévé az amerikai Symantec kiberbiztonsági vállalatra hivatkozott a tudósítósában. Az értesülés szerint az észak-koreai hackerek által bevetett kártékony számítógépes program megfertőzte a bangladesi központi bank számítógépes rendszerét. A behatolás…

Részletek

„Elfogadhatatlan, hogy Magyarország különleges státust akar”

Elfogadhatatlan, hogy Magyarország egyfajta különleges státusra tart igényt: az uniós menekültügyi kvótarendszernek nem kívánt a kedvezményezettje lenni, hogy ne váljon úgynevezett frontországgá, de a döntés nyomán fellépő kötelezettségeinek sem akar eleget tenni – hangsúlyozta az Európai Unió Tanácsának képviselője a kvótaper szerdai tárgyalásán Luxembourgban. Az uniós tagországok kormányait képviselő tanács szakértője azon véleményének adott hangot,…

Részletek

Nem követett el bűncselekményt a Putyinhoz közeli motorosbanda

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, amikor az Éjjeli farkasok nevű motorosbanda önkényuralmi jelképeket használt a Fiumei úti temetőben – írja az Index. A Putyinnal jó kapcsolatban lévő orosz motoros egyesület múlt héten koszorúzta meg a szovjet emlékművet. A koszorúzáskor a zászlókon ott volt a vörös csillag, a sarló és a kalapács is. Szél Bernadett…

Részletek

Megbukott a koszovói kormány, júniusban előrehozott választások lesznek

A koszovói parlament megszavazta a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványt, ami azt jelenti, hogy Isa Mustafa kormánya megbukott, és júniusban előrehozott parlamenti választást tartanak a balkáni országban. A bizalmatlansági indítványt az ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) tagjai, valamint tizenkét kormánypárti képviselő adta be, és végül a nagyobbik kormánypárt, a Koszovói Demokrata…

Részletek

Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről

Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről. A konferenciára mintegy 130 országból érkeztek politikusok, egyházi méltóságok, keresztényüldözések áldozatai vagy a hozzátartozóik. Magyarországról a baptista gyülekezetek vezetőit hívták meg, a konferencián részt vesz Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat irányítója is. A négynapos konferencia főszervezője a Billy Graham Evangéliumi Keresztény Szövetség. A helyi idő szerint szerda este tartott…

Részletek

26 fokig melegszik ma a levegő

Kezdetben északkeleten, majd napközben egyre több helyen megnövekszik, késő délután meg is vastagszik a felhőzet, de estig csak helyenként alakulhat ki záporeső. Többfelé megerősödik a déli, délnyugati szél, a Dunántúl nyugati felén viharos közeli széllökések is lehetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között alakul. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl le…

Részletek

Mattis: A NATO kiáll szövetségesei mellett

A NATO szolidaritásáról és az Egyesült Államok katonai támogatásáról biztosította szerdán James Mattis amerikai védelmi miniszter a balti államokat Vilniusban. A NATO bármilyen fenyegetés esetén láthatóan és egységesen lép fel szövetségesei oldalán – hangsúlyozta az amerikai védelmi tárca vezetője a litván fővárosban, miután találkozott Dalia Grybauskaite litván elnökkel. Grybauskaite Mattis látogatásáról azt mondta: ez nemcsak…

Részletek

Karnyújtásnyira az ukrán vízummentesség

Az Európai Unió Tanácsa megerősítette a vízumrendszer liberalizálását Ukrajnával. Erről Rikard Jozwiak újságíró írt Twitter oldalán. A határozat megerősítése után már csak annyi maradt hátra, hogy az EU hivatalos közlönyében nyilvánosságra hozzák azt és az Európai Parlament vezetője és Málta Európai Uniós képviselője aláírja a határozatot május 17-én. A strasbourgi ünnepélyes aláírásra Petro Porosenko ukrán…

Részletek

Megtisztítják Kárpátalját

Szemléletváltást szeretnének elindítani a Tiszta Kárpátalja-programmal, amelynek része, hogy a magyar emlékhelyeket és azok környezetét is tisztán tartsák – mondta el a Kárpátaljáért felelős magyar kormánybiztos az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Grezsa István közölte, a tiszta Kárpátalja gondnoki szolgálat lényege, hogy tisztán tartja ezeket a turisztikai célpontokat. Többnyelvű információs táblákat is elhelyeznek, amelyek elmagyarázzák…

Részletek

Hazaárulással gyanúsítanak egy ukrán katonát

Az ukrán titkosszolgálat az SZBU nyomozói letartóztattak egy ukrán katonát, a gyanú szerint a férfi korábban a kelt-ukrajnai felkelők oldalán harcolt – közölte az SZBU sajtószolgálata. A szóban forgó férfi Afganisztánban is szolgált és az orosz propaganda hatására 2014 júliusában a DNR fegyveres soraiba lépett. A tüzérségi egység harcosaként Sznyizsne, Dmitrivka és Ilovjaszk mellett is…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com