„Senki sem jut ki élve” – Moszulnál 1500 ISIS-katona esett csapdába

Moszulnál, miután összezárult az ostromgyűrű, szomorú véget érhet 1500 ISIS-katona élete. A terrorszervezet autóba rejtett pokolgépek felrobbantásával próbálta lassítani a kormánycsapatok előrehaladását.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet mintegy 1500 harcosát zárták körbe Moszul nyugati részében az iraki kormányerők – közölte Zamir al-Huszeini, az iraki gyorsreagálású erők parancsnoka. Al-Huszeini elmondta, hogy a kormányerők semmi esetre sem tárgyalnak a terroristákkal. „Senki sem jut ki élve ebből a körből” – tette hozzá a parancsnok. Az al-Huszeini által vezetett elitegységek az iraki szövetségi rendőrséggel közösen, fokozatosan haladnak a város nyugati részének belseje felé, a dzsihadisták ugyanis nagy ellenállást tanúsítanak a harcok során.

A parancsnok szerint egyedül a szerdai nap folyamán az IÁ harcosai mintegy 30 autóba rejtett pokolgépet robbantottak fel a város al-Haramat és egyéb körzeteiben annak érdekében, hogy így lassítsák a kormányerők előrehaladását. A város nyugati felének visszafoglalását továbbá jelentősen lassítja az is, hogy a szélsőségesek családok között rejtőznek el, és sok esetben élő pajzsként használják a helyi lakosságot.

Raid Saker Dzsavdat országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy egységei fokozatosan nyomulnak előre al-Haramat körzetében és jelenleg al-Iktiszádijín körzet közelében vannak, északra a történelmi óvárostól. Múlt csütörtökön egy iraki parancsnok elmondta, hogy a Moszul felszabadítását célzó műveletében az iraki hadsereg új frontot nyitott az IÁ ellen északnyugati irányból, hogy tehermentesítse és segítse a dél felől támadó csapatokat. A több hónapos ostrom után az Iszlám Állam harcosait mára a történelmi óvárost is magában foglaló északnyugati városrészbe sikerült visszaszorítani, ahol jelenleg is folynak a harcok.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com