BM: Nincs áram a kerítésben

Feszültségkeltésnek nevezte a Belügyminisztérium (BM) az index.hu tudósítását pénteken délután kiadott közleményében, kiemelve, hogy a határkerítések nincsenek áram alatt. A BM közleményében felidézte, hogy az index.hu „szenzációhajhász címét átvéve” számos médiatartalom-szolgáltató arról tájékoztat, hogy áramot vezetnek a határkerítésbe, az ideiglenes biztonsági határzárba. Márpedig – mint felhívták a figyelmet – az index.hu tudósításából is kiderül, hogy…

Részletek

Házi készítésű bomba robbant Róma belvárosában

Házi készítésű pokolgép robbant fel pénteken Rómában egy postahivatal parkolójában – tudatta a helyi rendőrség. A robbanásban senki sem sebesült meg. A La Repubblica című olasz lap honlapja szerint egyetlen autóban keletkeztek károk. A rendőrség szerint két autó között helyezett el valaki „egy kezdetleges robbanószerkezetet” a postahivatal oldalsó bejáratánál. Egyelőre senki sem jelentkezett a merényletkísérlet…

Részletek

Áramot vezettek a kerítésbe a szerb-magyar határon

A dupla kerítés magyar oldalán figyelmeztetnek a veszélyre: “Vigyázat! Elektromos kerítés!” jelzéssel. Az Index újságírói a helyszínen jártak, mint írják a feliratból nem derül ki, milyen erősségű áramot vezettek a kerítésbe, így nem tudni, mekkora sérülést tudna okozni. A lap azt írja, feltételezhetően nem ráz a teljes kerítés, csak a rárögzített, a talajjal párhuzamosan futó…

Részletek

Komoly hadgyakorlat kezdődött az oroszok orra előtt

Amerikai-brit-román hadgyakorlat kezdődött pénteken a Fekete-tenger román felségvizein – tudatta az Agerpres hírügynökség a román haditengerészet közleményét idézve. A négynapos komplex manőverezésben a román haditengerészet Regele Ferdinand nevű fregattja és két aknaszedője az amerikai Oscar Austin rombolóval együtt gyakorolja a tengeralattjárók elleni, illetve a felszíni fenyegetések elleni harci műveleteket. A hadgyakorlat légelhárító műveletekre is kiterjed,…

Részletek

Jelentős az ukrán bankok vesztesége

Az ukrán jegybank pénteken ismertetett adata szerint a korábban becsültnél is nagyobb volt a bankágazat tavalyi vesztesége, közel háromszorosa az egy évvel korábbinak. A bankrendszer tavalyi vesztesége 195,6 milliárd hrivnya (7,4 milliárd dollár) volt, ami rekordnak számít. A jegybank februárban szerényebb, 160 milliárd hrivnya (mintegy 6 milliárd dollár) veszteséggel számolt – írja az MTI. A…

Részletek

Épül az út Salánknál

Vitalij Ljubka a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke és Albók Eduárd a járási pénzügyi bizottság vezetője csütörtökön a helyszínen tájékozódott a Salánk-Tiszakeresztúr között folyó aszfaltozási munkálatokról. A Nagyszőlősi járásban a Nagykomját-Tiszaújlak közötti útszakasz teljes felújítása zajlik, itt évek óta nem volt ekkora volumenű aszfaltozás. „Az út rendkívül rossz állapotban volt ezért a felújítása egyértelműen javítani fogja…

Részletek

Orvlövészek lövik a civileket a venezuelai elnök szerint

A venezuelai elnök azzal vádolta meg április eleje óta tüntető ellenzékét, hogy orvlövészeket vet be a civil lakosság ellen a demonstrációkon. Egyes jelentések szerint már negyvennégyen haltak meg. A Globovision televízió idézte csütörtökön Nicolás Maduro elnököt, aki az elmúlt néhány nap haláleseteiért az ellenzéket tette felelőssé. Azt mondta, hogy a szerdán meggyilkolt fiatal férfit, Anderson…

Részletek

Trump békülésre szólította fel az oroszokat és az ukránokat

Mint arról beszámoltunk, szerdán a Fehér Házban fogadta az orosz külügyminisztert az amerikai elnök. Azonban arról nem igazán szóltak a hírek, hogy ugyanaznap járt az USA elnökénél Pavlo Klimkin az ukrán külügy vezetője. Donald Trump a találkozó után Twitter bejegyzésében is azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ukrán és orosz népnek minél előbb meg kell…

Részletek

Kimondták az amerikai hírszerzők, tartanak az orosz szoftvercégtől

Amerikai hírszerzési vezetők először adtak hangot nyilvánosan azon aggodalmuknak, hogy egy orosz informatikai cég fenyegetést jelenthet az amerikai nemzetbiztonságra. Az amerikai hírszerzői közösség vezetői a csütörtöki szenátusi meghallgatáson beszéltek arról, hogy az Egyesült Államokra fenyegetést jelenthet az oroszországi székhelyű Kaspersky Lab informatikai cég. Korábban ugyan többször is szóba került a Kaspersky Lab ilyen összefüggésben, de…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com