Csatlakozik az Európai Unió a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezményhez a tagállami kormányokat tömörítő tanács csütörtöki döntése értelmében.
A tanács sajtószolgálata hangsúlyozta, az unió a döntéssel megerősíti elkötelezettségét a küzdelem mellett, amelyet a nők elleni erőszakkal szemben folytatnak Európában és világszerte. „A nők elleni erőszak a diszkrimináció egyik szélsőséges formája, amely sérti az emberi jogokat. Az Európai Unió, azzal, hogy csatlakozik az isztambuli egyezményhez, megerősíti vezető szerepét a nők elleni erőszakkal és a nemi diszkrimináció minden formájával szembeni harcban” – közölte Helena Dalli, az EU soros elnökségét betöltő Málta illetékes minisztere.
Az aláírást követően el kell fogadni a konvenció rendelkezéseit, amelyhez az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges.
A tanácsi közleményben emlékeztettek arra, hogy Európában minden harmadik nőt ért már fizikai vagy szexuális erőszak, húsz nőből pedig egyet megerőszakoltak. Az Európai Bizottság tavaly márciusban tett arra javaslatot, hogy az EU csatlakozzon az isztambuli egyezményhez, amelyet minden tagország aláírt, azonban mindössze tizennégy ratifikált. Az uniós parlament novemberben a folyamat felgyorsítását sürgette.
Az Európa Tanács által 2011-ben elfogadott konvenció az első nemzetközi jogi eszköz az erőszakot elszenvedő nők védelmében, de a családon belüli és párkapcsolati erőszak minden más aspektusára is kitér, többek között az erőszak tanúivá váló gyermekek védelmére is.
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek