Öt év alatt több mint 300 terrortámadást akadályoztak meg Oroszországban

Oroszországban az elmúlt öt év alatt több mint 300 terrortámadást sikerült megakadályozni – közölte csütörtökön Alekszej Pavlov, az orosz biztonsági tanács titkárának egyik munkatársa.

Pavlov a testület létrehozásának 25. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatót Moszkvában. Mint mondta, az elmúlt fél évtized során tizedére csökkent a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények száma. A tisztségviselő által ismertetett adatok szerint 2012 és 2016 között az észak-kaukázusi térségben “fegyveres ellenállás közben” több mint 1200 “banditát” öltek meg és további több mint 3600-at vettek őrizetbe. Az említett időszakban több mint 1500 házi készítésű robbanószerkezetet, mintegy 6 tonna robbanóanyagot és 6300 lőfegyvert foglaltak le.

Pavlov kijelentette, a biztonsági tanács nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szövetségi és regionális szervek megerősítsék a közlekedési infrastruktúra védelmét. Fontos feladatnak nevezte emellett, hogy megelőző intézkedéseket dogozzanak ki a terroristák nukleáris és veszélyes vegyik anyagokhoz jutásának megakadályozására.

A tisztségviselő hangsúlyozta a terrorizmus elleni nemzetközi összefogás fontosságát, ugyanakkor azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy kettős mércét alkalmaznak a terrorszervezetek megítélésében, ami szerinte gátja az együttműködésnek. Emlékeztetett rá, hogy tavaly 85 ország vált terroristák célpontjává vagy szenvedte el valamilyen formában a terrorizmus következményeit.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com