Munkásokat kezdtek el lőni Pakisztánban, sok halott

Legalább tíz útépítő munkás meghalt és ketten megsebesültek két építkezésen végrehajtott támadásban szombaton a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány Gvádar városában – közölték a helyi hatóságok.

Sarfraz Bugti tartományi belügyminiszter szerint az ismeretlen támadók tüzet nyitottak egy útépítésen dolgozó munkásokra Gvádar peremén, majd kereket oldottak. A helyi félkatonai erők keresik a támadókat.
Az áldozatok mindegyike a szomszédos Szindh tartományból való. A holttesteket és a sérülteket egy közeli kórházba vitték. Orvosok azt mondták, hogy az áldozatokat főbe lőtték. Egyelőre senki sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként.
Egy nappal korábban, pénteken ugyanebben a tartományban öngyilkos merényletet követtek el a Maulana Abdul Gafúr Hajdari szenátusi alelnököt szállító konvoj ellen, és megöltek legalább huszonöt embert. A politikus megsebesült a támadásban.

Az Afganisztánnal és Iránnal határos Beludzsisztánban több lázadócsoport tevékenykedik. A tálibokon és az iszlamistákon kívül szakadár szélsőségesek is aktívak, akik nagyobb részesedést szeretnének maguknak az energiahordozókban gazdag tartomány bevételeiből.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com