Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél

Phenjan hajlandó a párbeszédre Washingtonnal

Észak-Korea kész párbeszédet folytatni az Egyesült Államokkal, ha ennek feltételei adottak lesznek – közölte egy magas rangú észak-koreai diplomata szombaton Pekingben a dél-koreai Yonhap hírügynökség jelentése szerint.

Cso Szon Hui, az észak-koreai külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának vezérigazgatója a pekingi nemzetközi repülőtéren újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy országa „megfelelő körülmények között” kész párbeszédet folytatni az amerikai kormányzattal.
Nem világos, hogy a phenjani illetékes ezzel a kijelentéssel arra utalt-e, hogy az észak-koreai kommunista vezetés felújítaná az atomprogramjával kapcsolatos tárgyalásokat. Phenjan eddig kategorikusan elutasította, hogy lépéseket tegyen atomprogramjának felszámolására – emlékeztetett a Reuters.

A közelmúltban kiéleződött a feszültség az észak-koreai atomprogram, a kísérleti atomrobbantások és rakétakilövések miatt. Donald Trump amerikai elnök ezzel összefüggésben a diplomáciai próbálkozások és a szankciók együttes alkalmazását helyezte kilátásba, de nem zárta ki a katonai megoldást sem. Ennek alátámasztásául egy repülőgép-hordozót vezényelt a térségbe. Legutóbb azonban jelezte, hogy kész lenne találkozni Kim Dzsong Un észak-koreai elnökkel.

Cso Szon Hui egy észak-koreai küldöttség élén Norvégiában járt, onnan hazatérőben állt meg a pekingi repülőtéren. Az észak-koreai diplomata asszony a norvég fővárosban amerikai szakértőkkel, köztük Suzanne DiMaggióval, az oslói New America agytröszt igazgatójával tárgyalt dél-koreai diplomáciai források szerint.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com