Összedőlt egy főiskola épülete Kolomijában

Az Ivano-Frankivszk megyei Kolomijában összedőlt a Kijevi Nemzeti Kereskedelmi és Gazdasági Egyetem Kolomijai Gazdasági és Jogi Koledzsének háromszintes épülete – közölte a Kárpátalja hetilap. A közlés szerint az épületben tartózkodók recsegést hallottak, majd észrevették, hogy a falakon deformálódik a hungarocell. Ekkor bekapcsolták a riasztást és haladéktalanul evakuálták a tanulókat, valamint az intézmény munkatársait. A helyszínen…

Részletek

Halálra éheztetik a civileket Moszulban

A terroristák behegesztik, beszögelik a családok ajtajait, hogy a városban tartsák őket – írja a Magyar Hírlap. A megszállt területeken még mintegy 350 000 civil tartózkodik. A város nyugati részén élő civilek éheznek, de az Iszlám Állam katonái nem engedik el őket: ha nem használnák őket élő pajzsnak, a légierő pillanatokon belül megsemmisítené őket. Az…

Részletek

Nőtt a mezőgazdasági export

2017 első negyedévében jelentős mértékben nőtt a mezőgazdasági termékek exportja – tájékoztat a korrespondent.net. Ukrajna a január–márciusi időszakban 4,6 milliárd dollár értékű agráripari árut értékesített külföldön, ami a múlt év azonos időszakához képest 1,274 milliárd dolláros, azaz 38,6 százalékos növekedést jelent – közölte a mezőgazdasági szaktárca sajtószolgálata. A jó eredményhez hozzájárult, hogy Ukrajna ismét szállíthat…

Részletek

Először gyakorlatozik Lengyelországban a NATO

A hadgyakorlat Panda fedőnéven kezdődött, közel 2500 katona részvételével. A 800 fős NATO-zászlóaljnak ez lesz az első hadgyakorlata Lengyelországban. Egy esetleges hibrid háborúra, amely egy új, a fegyverek és katonák rejtett bevetését is használó bevetési forma. A NATO a kelet-ukrajnai konfliktus és az orosz beavatkozás miatt döntött úgy, hogy megerősíti keleti szárnyát Lengyelországban, Észtországban, Litvániában…

Részletek

Olajtolvajok miatt robbant be egy kőolajvezeték Mexikóban

Berobbant egy megcsapolt kőolajvezeték Mexikó Veracruz nevű szövetségi államában, négy ember életét vesztette, írja az MTI. A hatóságok szerint a szombati robbanást az olajtolvajok tevékenysége váltotta ki. A Pemex mexikói állami olajvállalat vezetékét Cerritos és El Mango között csapolták meg a tolvajok Tierra Blanca városának közelében. Saul Lara, a város polgármestere elmondta, hogy a halálos…

Részletek

Sebastian Kurz az Osztrák Néppárt új elnöke

Sebastian Kurz külügyminisztert választotta a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének vasárnap este. Sebastian Kurz sajtótájékoztatóján elmondta: a pártvezetés egyhangúlag döntött mellette, egyúttal határoztak a párt megújulásáról is. Továbbá arról tájékoztatott, hogy hétfőn találkozik Christian Kern osztrák kancellárral és javasolni fogja az előrehozott választás megtartását. Kurz tervei szerint az…

Részletek

Tesztvezetés közben törtek össze egy Porschét Lemberg közelében

A világhírű német sportkocsigyártó, a Porsche egyik tesztsofőrje alaposan összetört egy Porsche 718 Cayman gépkocsit Lemberg közelében. A gépkocsi értéke nagyjából kétmillió hrivnya lehet. A Nemzeti Rendőrség szóvivője elmondta az autó vezetője megszegte a sebességkorlátozást és emiatt ütközött egy autóbusszal. A sportkocsi ezután lerepült az útról és többször átfordult. A Porsche összesen hat gépkocsit tesztelt…

Részletek

Putyin is megszólalt a kibertámadásról

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Pekingben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „komoly politikai szinten” vitassa meg a kiberbiztonság problémáját. “Haladéktalanul meg kell vitatni ezt a kérdést komoly politikai szinten, és ki kell dolgozni egy védelmi rendszert az ilyen jelenségek ellen” – mondta újságírói kérdésre válaszolva az orosz elnök, aki részt vesz a pekingi Egy övezet,…

Részletek

Befulladhat a román határforgalom

A határrendészek túlbuzgó munkavégzéssel, az adóhivatali alkalmazottak pedig a munka felfüggesztésével tüntetnek az egységes bérezésről szóló törvény ellen – írta a Főtér hírportál. A határrendészek túlbuzgó munkavégzéssel, az adóhivatali alkalmazottak pedig spontán munkabeszüntetéssel kezdtek tiltakozásba a kormány által a közszférában tervezett bérreform ellen. A határrendészek bejelentették: a tiltakozó akció keretében nem csupán szúrópróba-szerűen választják ki,…

Részletek

Különös baleset Munkács közelében

Munkács közelében a Csap-Kijev autópályán, Kölcsény település közelében egy Kamaz teherautó szorult be a híd alá. A baleset reggel kilenc körül történt. A helyszínen lévő újságírók kiderítették, hogy a baleset akkor történt, amikor a teherautó platója magától emelkedni kezdett, és a sofőr ezt nem vette észre, miközben el akart haladni a híd alatt. A balesetben…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com