Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei már csak egy 12 négyzetkilométernyi területet tartanak ellenőrzésük alatt a nyugat-iraki Moszulban – közölte kedden Jahja Raszúl dandártábornok, az iraki hadsereg szóvivője bagdadi sajtóértekezletén.
John Dorrian repülő ezredes, az IÁ elleni nemzetközi koalíció szóvivője hozzátette, hogy a dzsihadistákat teljesen körbevették, és “a teljes vereség határán” állnak. Csaknem egy héttel ezelőtt Zamir al-Huszeini, az iraki gyorsreagálású erők parancsnoka azt mondta: az IÁ mintegy 1500 harcosát zárták körbe Moszul nyugati részében az iraki kormányerők, amelyek nem tárgyalnak a terroristákkal.
“Senki sem jut ki élve ebből a körből” – tette hozzá. Az iraki erők fokozatosan haladnak a város nyugati részének belseje felé, a dzsihadisták ugyanis nagy ellenállást tanúsítanak – mondta. A város nyugati felének visszafoglalását jelentősen lassítja, hogy a szélsőségesek családok között rejtőznek el, és sok esetben élő pajzsként használják a helyieket.
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- További háborús hírek