Szics-gárdistáknak építettek emléktemetőt a Vereckei-hágón

A Lemberg Megyei Adminisztrációja emléktemetőt épített a Kárpát-Ukrajna szics-gárdistáinak. A hivatalos átadást a jövő hétre tervezik. A Lemberg Megyei Tanács vezetője Olekszander Hanuscsin elmondta, hogy 1939-ben legalább 600 szics-gárdista vesztette életét a Vereckei-hágó közelében. Az emléktemető területén több tucatnyi kisebb keresztet helyeztek ki és most egy nagyobb központi keresztet is felállítanak a terület közepére. Egy…

Részletek

Trump a török államfőt fogadja

Donald Trump amerikai elnök kedden Recep Tayyip Erdogan török államfőt fogadja a Fehér Házban, ez lesz az első személyes találkozásuk. A várakozások szerint azonban várhatóan sem a szíriai kurdok felfegyverzésének ügyében, sem pedig az amerikai száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását illetően nem jutnak egyezségre. A Washingtonban megjelenő, a Közel-Kelettel foglalkozó Al-Monitor című lap…

Részletek

Ukrán kislányt vertek meg Lengyelországban

Lengyelországban Gdanszk város közelében egy iskolában megvertek egy Ukrajnából származó iskolás lányt. Az esetről egy felvétel is készült, amit Marika Putlevszka közösségi oldal felhasználó osztott meg. Az iskolást a saját korosztályából való lengyel iskolások verték, miközben trágár szavakkal illették. A kislányt többször fejbe verték és hason rúgták. Az agresszív lengyel iskolások tagadják, hogy ők lennének…

Részletek

Kodály Zoltán-emléktáblát avattak Beregszászban

A magyar zeneszerző, zenepedagógus és népzene-kutató Kodály Zoltán tiszteletére avattak emléktáblát a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Beregszászi Művészeti Iskola falán – írta a Kárpátalja.ma oldal. A városi tanács döntésének értelmében az intézmény 2016 decemberében vette fel Kodály Zoltán nevét. A Beregszászért Alapítvány és a városi tanács támogatásának jóvoltából a kiváló zeneszerző emlékét ezentúl nem csak…

Részletek

Migránsokat fogtak a magyar határ közelében

Május 15-én az éjjeli órákban elfogtak azokat a migránsokat, akik törvényellenesen akartak továbbjutni Magyarországra. A három migráns között egy nő is volt. Elmondásuk szerint Jemenből és Algériából érkeztek az ukrán-magyar határhoz. A határőrök a kaszonyi határszakaszon fogták el a külföldieket, akik a lebukás után megpróbáltak elfutni. A két férfi 33 és 37 éves, a nő…

Részletek

Dollármilliárdokban mérhető a zsarolóvírus okozta kár

A zsarolóvírus kevés közvetlen kárt okozott, de a járulékos kár dollármilliárdokban mérhető – mondta Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Kiberbiztonsági Akadémiájának programfelelőse az M1 csatorna reggeli adásában. Nyilvánosan lehetett követni, hányan fizették ki a kért pénzt, ez a várakozásokkal szemben meglehetősen alacsony számon maradt – mondta. Ezzel szemben nagyon sok munkaórába került a…

Részletek

Stephen Hawking: 100 éve van az emberiségnek a Földön

A világhírű tudós szerint óriási kockázatot jelent a mesterséges intelligencia fejlődése, a gépek könnyen ellenünk fordulhatnak. De nem csak ebben lát veszélyt, ezért úgy véli: a nem is olyan távoli jövőben egy másik bolygóra kell evakuálni az emberiséget. „Fel kell gyorsítanunk a más bolygókon való letelepedésre vonatkozó űrkutatási tevékenységünket, ha nem akarjuk, hogy kihaljon az…

Részletek

Kézigránátot dobtak egy munkácsi lakóházra

Két kézigránátot dobtak ismeretlen tettesek keddre virradóra egy lakóház udvarára Munkácson, a támadásban, amely egy héten belül a második ilyen eset volt a kárpátaljai városban, senki sem esett baja. A munkácsi rendőrségre éjjel érkezett a bejelentés arról, hogy az Ivan Franko utca egyik lakóházának udvarán két robbanás történt. A helyszínre kivonuló rendőrök szerint az épület…

Részletek

Trump titkos információkat közölt Lavrovval a The Washington Post szerint

A The Washington Post című napilap jelentése szerint Donald Trump amerikai elnök titkos információkat osztott meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel múlt heti tárgyalásaikon. A lap meg nem nevezett jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva közölte az állítólagos értesüléseket. Ezek szerint az amerikai elnök arról beszélt az orosz külügyminiszternek és a kíséretében lévő Szergej Kiszljak washingtoni…

Részletek

Luxushajókon szállítják migránsok ezreit Európába

Migránsok ezreit csempészik Európába luxushajókon. 2016. január óta mintegy kétezer illegális bevándorlót hozhattak Európába ukrán csempészek. A migránsok jellemzően a nyugat-törökországi Izmir városában kezdik meg útjukat olyan hajókon, amiket elméletileg turistáknak tartanak fenn. Ezt követően Máltára vagy Szicíliába indulnak, ez körülbelül 3-4 napos utat jelent – írja a hirado.hu. A többmilliárd dolláros üzletben egyetlen utastól…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com