Rekordösszegű szerződéseket kötött Washington és Rijád

Több tízmilliárd dollár értékű megállapodásokat írtak alá amerikai és szaúd-arábiai cégek szombaton Donald Trump amerikai elnök aznap kezdődött rijádi látogatása során. 150 harci helikopter szaúd-arábiai összeszerelése is a csomag része lett.

A Saudi Aramco nemzeti olajvállalat közölte, hogy 50 milliárd dollár értékű megállapodásokat írt alá amerikai cégekkel. Hálid al-Falih energiaügyi miniszter elmondta, hogy az összes vállalat által aláírt szerződések értéke eléri a 200 milliárd dollárt. Sok közülük olyan árucikkek szaúd-arábiai gyártását irányozza elő, amelyeket eddig importálnia kellett a sivatagi királyságnak.

A szerződések egy részét már korábban bejelentették, több közülük pedig úgynevezett egyetértési megállapodás, amelyeket további tárgyalásokon fognak konkretizálni.

A szerződések jól szemléltetik Szaúd-Arábia éhségét a külföldi tőke és technológia iránt, miközben igyekszik csökkenteni függését az olajexporttól. Az elmúlt néhány év alacsony olajárai lefékezték az ország gazdaságát, és a kormánynak emiatt hatalmas költségvetési hiánnyal kell megbirkóznia.

“Azt szeretnénk, ha a külföldi vállalatok Szaúd-Arábiát a más piacok felé történő nyitás platformjának tekintenék” – jelentette ki Hálid al-Falih egy, a helyi befektetési lehetőségeknek szentelt konferencián, amelyen vezető szaúdi gazdaságpolitikusok mellett amerikai szakemberek tucatjai vettek részt. Szaúdi illetékesek elmondták, hogy egy éven belül új, korszerű befektetési szabályozást készülnek elfogadni a külföldi cégek számára.


Református

Népszerű tartalom

Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com