Megtiltotta „katonáinak” a közösségi oldalak használatát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely komoly büntetéssel fenyegette meg a tiltást megszegőket – közölte kedden az EFE spanyol hírügynökség.
Az erre vonatkozó információkat a hírügynökség egy olyan levélre hivatkozva közölte, melyet korábban az IÁ úgynevezett „képviselőiből” álló „bizottsága” adott ki, és melynek másolatához az EFE hírügynökség is hozzájutott. A levélben a dzsihadista szervezet a közösségi hálózatok kiötlőit „Allah és az ő prófétája ellenségeinek” nevezte, valamint azzal vádolta őket, hogy „megfigyelik a közösségi oldalakat”.
Az említett testület közvetlenül a dzsihadista szervezet „emírjével” áll kapcsolatban, feladata pedig a „többi civil és katonai szerv”, valamint az IÁ ellenőrzése alatt álló iraki és szíriai területek felügyelete.
„A közösségi oldalak széles körű használata az IÁ katonáinak körében komoly károkat okozott a szervezetnek” – idézi a hírügynökség az említett levelet, mely a közösségi hálózatok teljes tilalmát rendeli el harcosai között. A levelet május 14-én adták ki, és formátuma megegyezik azzal, melyet az IÁ használ „hivatalos” dokumentumaiban.
A dzsihadista szervezet számára eddig az internet és azon belül a közösségi oldalak volt az a platform, ahol széles körben terjesztette radikális iszlamista nézeteit, valamint általában ezeken a felületeken vállalta magára a korábbi merényletek elkövetését is. A terrorszervezetek internetes tevékenységeit megfigyelők szerint az IÁ a terrorista propaganda terjesztésével több ezer harcost volt képes magához csalogatni a világhálón keresztül, akik többségükben azóta is az úgynevezett „dzsihád”, vagyis a „szent háború” nevében vívnak harcokat Irakban és Szíriában.
Az iszlamista szélsőségesség internetes terjedése elleni harc egyik újabb fejleményének számít a „Mértékletesség” nevű központ, melyet Donald Trump amerikai elnök Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királlyal közösen avatott fel múlt szombaton. A központ feladata a dzsihadisták internetes információcseréinek nyomon követése és a mérsékeltebb kommunikáció népszerűsítése.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek