Több tucat civil meghalt a nemzetközi koalíció légicsapásában

Legalább 35 civil meghalt az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban csütörtökön egy, az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt álló kelet-szíriai városban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A londoni központú emigráns szervezet értesülése szerint a támadás Deir-ez-Zór tartomány keleti részén található Majadínban történt. A halottak között vannak a szélsőségesek hozzátartozói is, mintegy 26 ember, szíriaiak, de vannak közöttük marokkóiak is. További kilenc halott szíriai állampolgár, közülük öt gyerek.

A szövetségesek második napja támadják a térséget, eddig ötven ember halt meg a településen. Az amerikai légierő a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezetnek nyújt segítséget ahhoz, hogy elfoglalja az IÁ rakkai fellegvárát.

A tartományi központ visszafoglalásáért tavaly novemberben indítottak harcot az SDF fegyveresei. Az észak-szíriai Aleppótól 160 kilométerre keletre fekvő települést 2013 márciusában vette ellenőrzése alá Abu Bakr al-Bagdadi, a terrorszervezet vezetője, és azt 2014 nyarán megtette kalifátusa fővárosává.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com