Anyaországi némaság

Egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a Határhelyzet nevű csoport a legnépszerűbb közösségi hálón. A magyar–ukrán határ két oldalán élők egyaránt onnan szerzik be információikat, hogy éppen milyen tortúra vár rájuk a rettenetes határátkelőkön. De ugyanitt segítő szándékú tippet, ötletet is adnak egy-egy probléma felmerülése esetén, de az átkelések alkalmával keletkezett jogos dühkitörések levezetésére is alkalmas ez a közösségi terep.

Alig egy év alatt már közel 14 ezer követője van a csoportnak, s nemrég egy petíció is megfogalmazódott a részükről. Ebben azt kérik, személyesen Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy tegyen már végre valamit az ukrán-magyar és a román-magyar határátkelőkön tapasztalható sorok megszüntetése érdekében!

Emlékeztetnek: nem ritka a 3-4 órás sorban állás! A hatalmas probléma több tízezer határon túli magyart, és számtalan anyaországit is méltánytalanul hátrányosan érint.

A petíció szerzőinek teljesen igazuk van, csak hát a jelek alapján Budapesten ez nem téma. És valóban, miért is lenne az, hiszen ha egy-egy hivatalos delegáció érkezik Kárpátaljára, márpedig erre mostanság hetente többször is van példa, ők bizony semmit sem érzékelnek ebből az egészből. Az üres sávban pillanatok alatt átkelnek a határon, ki sem kell szállniuk járműveikből. Márpedig így ők nem is értik, miért háborog a nép, miért beszélnek erről olyan sokat mások?!

Pedig ha legalább csak egyszer végigkínlódnák a 3-4-5 órás  idegőrlő sorban állást, a határőrök és vámosok nem ritkán lekezelő, flegma viselkedését, talán felfognák, miért is szorul az ember gyomra össze, ha csak rágondol, hogy át kellene mennie a túloldalra, az úgynevezett anyaországba…

Az elmúlt években a magyar kormányzat részéről egyetlen emberbarát javaslat nem született a nagyon is valóságos probléma ügyében. Kizárólag a Jobbik szakpolitikusa, Szávay István szájából hangzik el a parlamentben a kibírhatatlan határhelyzet jelentette ügy. Ezek szerint senki mást nem érdekel a mi kínunk, bajunk.

A nemzeti ellenzéki párt határon túli ügyek iránt érzékeny képviselője viszont hiába kér, követel reagálást a kormány részéről, hiába nyújt be megoldási javaslatokat, a budapesti vezetés rendre lesöpri azokat, még csak érdemi válaszra sem méltatja a problémánkat.

Helyette milliárdokat költ holmi fantom plakátháborúkra, ahelyett, hogy rajtunk segítene, hogy ne üsse ki a kárpátaljai magyart verejték, ha szeretné meglátogatni rokonát, barátját, ha orvoshoz igyekszik, vagy ha munkát vállalna a szépen hangzó anyaországunkban.

És nem elég önmagában a félnapos sorban állás, az ukrán hatóságok jóvoltából nyakunkba kaptunk még egy újabb szeretetcsomagot is a 90 napos szabály betartatásával, amit évekig csak jegeltek az ukránok. Valamiért éppen most vették elő. Kíváncsian várom, mit lép most a hivatalos Budapest?! Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül…

Nemes István