Díszpolgári címet ad a Debreceni Egyetem a hétfőn Magyarországra látogató Vlagyimir Putyinnak. Az orosz elnök az egyetemen vette volna át a kitüntetést, de lemondta az utat, mert a budapesti judo világbajnokságra akar koncentrálni.
A 24.hu cikke szerint Putyin látogatására pedig már nagyon készültek Debrecenben. Úgy tervezték, e hét második felében lezárják az intézményt, ami jókora zavart okozott volna egy hétfőn kezdődő nemzetközi konferencián, amelynek regisztrációját vasárnapra tervezték.
Debrecenben az egyetem döntését megtudva egy helyi fiatalok által alapított civil szervezet, a Natív petíciót indított, amit eddig több mint 250 fő írt alá – írja a Kettős Mérce.
Egy olyan személyről beszélünk, akiről az Európai Tanács egyértelműen kimondta, hogy egy olyan háborút támogat Kelet-Ukrajnában, melyben már több, mint tízezer ember vesztette életét, valamint amely miatt több millió ember kényszerült elhagyni otthonát – mondják a szervezet tagjai, akik szerint szégyen, hogy Putyin díszpolgári címet kaphat a Debreceni Egyetemen.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek