180 milliót költöttek Orbánék ukrán vendégmunkások toborzására

A program már tavaly beindult 180 millió forintos költséggel. A munkaerő hiány probléma megoldása akkor került igazán fókuszba, amikor tavaly a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége kidolgozott egy javaslatot, amit be is mutattak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. Szerintük egyebek mellett jól működne egy olyan kormányzati program, ami a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő bevonására irányulna – írja…

Részletek

Rabként, bezárva tartotta ismerősét egy kárpátaljai férfi

Előbb dolgoztatta, majd megkötözte, pincébe zárta és verte adósát egy kárpátaljai férfi Ternopil megyében. A rendőrség tájékoztatása szerint a két kárpátaljai férfi jól ismerte egymást, egyikük korábban egy nagyobb összeget adott kölcsön a másiknak, aki nem tudta megadni a tartozást. A hitelező felajánlotta, hogy ledolgozhatja tartozását a Rivne megyei gazdaságában, amit el is vállalt a…

Részletek

Ismét amerikai bombázók repültek át a Koreai-félsziget fölött

Ismét B-1B Lancer típusú amerikai stratégiai bombázók repültek át dél-koreai és japán harci gépek kíséretében a Koreai-félsziget fölött kedd éjszaka – tudatta szerdán a dél-koreai hadvezetés. A szöuli tájékoztatás szerint az amerikai bombázókat a dél-koreai légierő F-15K típusú vadászgépei kísérték. Az amerikai hadsereg arról is beszámolt, hogy a bombázókat japán harci gépek is kísérték, és…

Részletek

Törvényerőre emelkedtek a Nyemcov-gyilkosság ügyében kihirdetett ítéletek

Az elítéltek fellebbezését elutasítva helybenhagyta kedden az orosz legfelsőbb bíróság annak az öt csecsen férfinek az ítéletét, akit nyáron bűnösnek találtak Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásában, illetve a merénylet megszervezésében. Nyemcovot, aki korábban miniszterelnök-helyettes is volt, 2015. február 27-én éjjel lőtték agyon több lövéssel a Moszkva folyón átívelő Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon. A bíróság fegyházban…

Részletek

Első világháborús megemlékezések Ukrajnában

Osztrák–magyar katonák újratemetésén és az Osztrák Fekete Kereszt tiroli szervezete által felújított első világháborús katonatemetők avatóünnepségén vett részt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) delegációja szeptember 29. és október 1. között a nyugat-ukrajnai lembergi területen – számolt be a honvedelem.hu. A katonai tiszteletadással megrendezett ünnepségeken az osztrák hadisírgondozók tiroli képviselői mellett a Lembergi…

Részletek

Kárpátaljai kémet fogtak el

Kémkedéssel vádolják azt a kárpátaljai származású férfit, akit Odessza megyében az egyik katonai objektum közelében vett őrizetbe az ukrán kémelhárítás – értesült a KISZÓ. A fegyveres erők törzskara által közzétett információ szerint az illető a stratégiailag fontos és szigorúan őrzött létesítmény körül ólálkodott. Igazoltatása során kiderült, az utóbbi időben gyakran átlépte az ukrán–orosz államhatárt. A…

Részletek

Csökkent az öngyilkosságok száma az ukrán hadseregben

Az idén kevesebb katona halt meg betegség, közlekedési baleset, mérgezés, gyilkosság vagy öngyilkosság következtében a kelet-ukrajnai Terrorellenes Hadműveletek (ATO) övezetében. Az előző évhez képest 2017-ben az ukrán hadsereg úgynevezett nem harci veszteségei 36 százalékkal csökkentek, az öngyilkosságok száma pedig 12 százalékkal estek vissza. A frontvonalon felével esett vissza a nem harci veszteség – közölte keddi…

Részletek

Tiltakoznak az ukrán határnál várakozó sofőrök

Több kilométeresre nőtt a kamionsor az Ungvár–Felsőnémeti határátkelő kárpátaljai oldalán. A külföldre tartó nyerges vontatók négy-,ötnapos várakozásra kényszerülnek, miközben a megyeszékhelyet elkerülő körgyűrűn csak araszolva haladnak el – írja mai számában a KISZÓ. A sofőrök szerint a hatóság nem gondoskodik az ellátásukról. Az út mentén nincsenek illemhelyek, nincs lehetőségük sem tisztálkodásra, sem étkezésre. A szállítási…

Részletek

Az oroszok helyeslik Magyarország reakcióját az oktatási törvényre

A Kreml szerint Magyarország reagálása az oktatást csak ukrán nyelven engedélyező ukrajnai oktatási törvényre arról tanúskodik, hogy a jogszabály nem felel meg az európai normáknak. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden Szocsiban kijelentette: „nyilvánvaló volt, hogy a rada (ukrán parlament) által elfogadott törvény mély aggodalmat vált ki egy sor európai országból, és ez (a magyar…

Részletek

Több mint egy dollárral emelkedett az olaj ára

Több mint egy dollárral emelkedett a kőolaj ára Szaúd-Arábiának arra a bejelentésére, hogy a keresletnél jóval kevesebb kőolajat exportál novemberben. Röviddel 15 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 76 cent (1,35 százalék) emelkedéssel 56,55 dolláron állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta 87 centtel (1,75 százalékkal) 50,45 dollárra drágult. A szaúdi…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com