Katalán válság – Több százezren tiltakoztak Barcelonában a katalán függetlenségi nyilatkozat ellen

Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége. „Mind Katalónia vagyunk!” – ezzel a jelszóval hirdette meg az eseményt a Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet, amely 1,1 millióra becsülte a résztvevők számát, míg a városi rendőrség 300 ezer…

Részletek

Káosz és halál Németországban is a viharok miatt

Súlyos közlekedési fennakadásokat és anyagi károkat okozott vasárnap Németországban a Herwart nevű vihar, amely az ország északi részére csapott le erős széllel. Többen megsérültek, és legkevesebb egy ember meghalt. Az óránkénti 100-110 kilométeres sebességű széllökésekkel érkező vihar fákat csavart ki, megrongálta villamos felsővezetékeket és több épület tetejét. A legnagyobb fennakadásokat Hamburgban okozta, ahol vihardagály is…

Részletek

A kedvezőtlen időjárással dacolva tüntettek Székelyföld-szerte az autonómiáért

A viharos széllel és esővel dacolva tüntettek vasárnap este Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására a térség területi autonómiájáért. A sepsiszentgyörgyi turul szobor előtti téren a tüntetés szervezői mécsesekből rakták ki Székelyföld körvonalát, és többen fáklyát gyújtottak, de a viharos szél, és a sűrű eső eloltotta a nyílt lángokat. A sepsiszentgyörgyi helyszínen Izsák Balázs…

Részletek

Kenőpénz elfogadásán értek egy határőrt

Október 27-én kenőpénz elfogadásán érték és letartóztatták a munkácsi határőregység egyik vezetőjét – számolt be a Kárpátalja hetilap. Az akcióban részt vett az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a katonai ügyészség és a határőrség belbiztonsági szolgálata. A vezető beosztásban lévő személy 2100 dollárt követelt 30 ezer doboz csempészcigaretta átjuttatásáért a határon. A hatóságok az egyik járási…

Részletek

Irán nem hagy fel a rakétagyártással

Irán nem hagy fel azzal, hogy védelmi célból rakétákat állítson hadrendbe, ezzel semmilyen nemzetközi megállapodást nem sért meg – jelentette ki az iráni állami televízióban vasárnap sugárzott beszédében Haszan Róháni iráni elnök. “Bármilyen fegyvert elő fogunk állítani, fel fogunk halmozni és fel is fogunk használni, hogy megvédjük magunkat” – szögezte le Róháni. Róháni nem sokkal…

Részletek

Csehországban több tízezer háztartás maradt áram nélkül a szélvihar miatt

Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon szombat éjféltől átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar miatt. Komoly fennakadások vannak a közlekedésben is – jelentette vasárnap délelőtt a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24). „Az ország 14 térsége közül tízben több száz problémát jelentettek a magasfeszültségű vezetékeken is. Hét régióban vészhelyzetet hirdettünk, minden erőnkkel a hibák…

Részletek

Verekedés Beregszászban: külföldiek balhéztak👊

Konfliktus alakult ki egy helyi lakos és két külföldi állampolgár között Beregszászban. A vita tettlegességig fajult, mely során a kárpátaljai férfit megverték, valamint megrongálták haszongépjárművét. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. A beregszászi rendőrkapitányság nyomozója huliganizmus megalapozott gyanújával eljárást indított egy 22 éve külföldi állampolgárral szemben. Annyit sikerült kideríteni a hatóságoknak, hogy egy vita vezetett…

Részletek

Tízórás ostrom után ért véget egy túszdráma Szomáliában

Tízórás ostrom után vasárnap kora reggelre véget ért Szomália fővárosában a túszdráma, amely szombat délután robbantással kezdődött, majd tűzharccal folytatódott. A terrortámadásban 25-en meghaltak és több mint 30-an megsebesültek. A halálos áldozatok között három gyermek is van, egyikük még csak csecsemő volt. Anyjukkal együtt főbe lőtték őket. A támadás végrehajtójaként az al-Shabaab szomáliai iszlamista terrorszervezet…

Részletek

Megkezdte a spanyol kormány a katalán kormányzati feladatok átvételét

A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét szombaton, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt. A katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányfő, aki már összehívta a spanyol minisztériumok államtitkárait és helyettes államtitkárait, hogy döntsenek a különböző…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com