Észak-Korea ismét megfenyegette az Egyesült Államokat

A phenjani külügyi tárca szerdán súlyos provokációnak nevezte, hogy az Egyesült Államok visszahelyezte Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájára. A minisztérium emellett azzal vádolta meg Washingtont, hogy ellenséges politikát folytat Észak-Korea ellen. A külügyi nyilatkozat szerint Észak-Korea ezért tovább folytatja atomprogramja kiépítését. Az állami hírügynökségek egy szóvivőt idézve ismét azt bizonygatták, hogy az atomfegyverek Észak-Korea…

Részletek

A sorkötelesek közel fele próbálja megúszni a behívást

A sorköteles férfiak 40 százaléka igyekszik kibújni a kötelező sorkatonai szolgálat alól – közölte az ukrán hadsereg szárazföldi erőinek parancsnoksága. „A legfrissebb adatok szerint az őszi sorozás alkalmával országosan a behívottak 40 százaléka nem jelent meg a lakhely szerint illetékes sorozóbizottság előtt” – idézte az UNN hírügynökség a szárazföldi parancsnokság közleményét. A nyilatkozatban felhívják a…

Részletek

Négy orosz olimpikont, köztük egy bajnokot is örökre eltiltottak

Négy doppingvétségen ért orosz szkeletonost tiltott el örökre, illetve törölte eredményeit a 2014-ben Szocsiban rendezett ötkarikás játékokról szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A NOB beszámolója szerint a férfiaknál győztes Alekszandr Tretyjakovot, valamint a nőknél harmadik Jelena Nyikityinát megfosztották érmétől. Utóbbi az elmúlt hétvégén megnyerte a világkupa szezonbeli második versenyét Park Cityben. Mellettük Marija Orlova…

Részletek

Budapestig vonulna a román nacionalista politikus

A hibrid háború már elkezdődött Budapest és Bukarest között, és a román államnak többé egyetlen megaláztatást sem szabad elviselnie Alexandru Cumpănaşu pártelnök szerint. A román törvényhozásban képviselőkkel nem rendelkező nacionalista törpepárt, a Románia Modernizációjáért Koalíció (CNMR) vezetője a DC News nevű román hírportálnak adott interjút, melyben szokatlanul agresszív kijelentéseket tett a magyarsággal és Magyarországgal szemben….

Részletek

Terrorszervezetre csaptak le Tbilisziben

Őrizetbe vették egy terrorszervezet legalább egy tagját a georgiai főváros, Tbiliszi Iszani-Szamgori kerületében végrehajtott különleges művelettel – jelentette be szerdán a georgiai állambiztonsági szolgálat (SZUSZ). Jelenleg is folyamatban van több ember őrizetbe vétele, akik a hatóságok gyanúja szerint valamennyien az egyelőre meg nem nevezett külföldi terrorszervezethez tartoznak. Az előzetes nyomozati eredmények alapján a gyanúsítottak nem…

Részletek

Horribilis prémiumok a Naftogaznál

Elképesztő összegű prémiumokat fizettek ki az ukrán állami gázszolgáltató vezetői számára, értesült az Ukrajinszka Pravda. A csúcsgázsit azért kapták, mert a Naftogaz kisebb győzelmet aratott a Gazprommal szemben zajló perben a stockholmi bíróságon. A kifizetés tényét elismerte a cég vezérigazgatója, Andrij Kobolev is. Összeget viszont nem mondott. Ellenben az idézett portál úgy tudja, a vezetők…

Részletek

Plotnickijnak már nincs hova menekülnie – sajtóhír

Igor Plotnickijt, a Luhanszki Népköztársaság (LNR) elnökét, feleségét, testőrségét és az árulással vádolt Irina Tajcmant „Luhanszk megye kormányzóját” körbezárták a megyei közigazgatási hivatal pincéjében – közölték szerdán este a népköztársaság rendvédelmi szerveire hivatkozva a kelet-ukrajnai felkelők sajtóorgánumai. A forrás azt is elárulta, hogy gyors lerohanást készítenek elő, a puccskísérlettel gyanúsított Plotncickij és a legközelebbi munkatársainak…

Részletek

Majd kétmillió bűnügy évente

Ukrajnában idén 1 millió 800 ezer bűnügyet tárgyaltak. Ezt Jurij Lucenko főügyész mondta „Az ukrán btk.: problémák és perspektívák” című konferencia megnyitóján. Egy hónap leforgása alatt 100 ezer bűnügyi eljárás indul, derült ki a főügyész szavaiból, aki azt is elárulta, 25 százalékkal csökkentették az ügyészségi dolgozók számát, akik maradtak, azoknak viszont emelték a bérét.

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com