Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája
Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke

Kovács Béla kilép a Jobbikból

Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő kilép a Jobbikból.

A politikus az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél éves „kálváriája” után vádat emel vele szemben az ügyészség, mert így végre lehetősége nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellene felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat.

„Kijelentem most is, hogy sohasem kémkedtem idegen hatalomnak az Európa Unió intézményei ellen és költségvetési csalást sem követtem el” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy bízik a független magyar bíróságban, és arra készül, hogy érdemben cáfolja az összes vádat, amire végre érdemi lehetősége nyílik.

„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ebben az ügyben sem a személyem az igazán érdekes, hanem a velem szemben megfogalmazott vádakon keresztül próbálta a Fidesz támadni a Jobbikot, és tervezi a továbbiakban is szándékosan a választási kampányra időzítve a bírósági eljárást” – fogalmazott Kovács Béla.
Annak érdekében, hogy a személye elleni vádemeléssel ne terhelje a Jobbikot „mint a legesélyesebb, kormányváltó ellenzéki erőt”, a mai nappal kilép a pártból, hogy az alaptalan vádak és a bírósági eljárás ne nehezítse a Jobbik 2018-as választási győzelmét – írta az EP-képviselő.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán közölte az MTI-vel, hogy az ügyészség vádat emelt Kovács Bélával szemben állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com