Ki a magyarabb?🇭🇺🇭🇺

Nemrég tartotta éves ülését az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács, az UMDSZ amolyan mini parlamentje. Néhány éve ezeken az üléseken még azt lehetett hallani, hogy a magyar kormány mennyire ellehetetleníti a munkájukat, s csak a másik magyar szervezetet segíti. Mára némileg árnyaltabb lett a kép, de…

Gajdos István volt UMDSZ-elnök távozása után a budapesti vezetés kicsit barátságosabb arcát kezdte mutatni feléjük. Az országos demokrata szövetség bázisintézményeit hosszú évek után ismét támogatásban részesítették, hogy ne húzzák le a rolót. Évekig a magyar kormány úgy gondolta, inkább kivérezteti az UMDSZ-t, ám ez sehogyan sem akart sikerülni. Sőt, hiába öntötték megszámlálhatatlanul a forint százmilliókat a KMKSZ-be, az önkormányzati választásokon összességében rendre az UMDSZ szerepelt jobban. Ha a listás szavazásokon nem is, de az egyéni megmérettetések során szembetűnő volt az UMDSZ-es jelöltek térnyerése a KMKSZ-es jelöltekkel szemben.

Ezek után Budapest változtatott a stratégiáján és együttműködésre hívta a feleket. Voltak, akik már akkor figyelmeztettek, arra megy ki a játék, hogy az UMDSZ politikai súlyát meggyengítsék, s idővel bedarálják a KMKSZ-be. Hogy igazuk lesz-e azoknak, akik ezt jósolták, arra majd a legközelebbi önkormányzati választások adják meg a választ. Most még nem érdemes tippelgetni.

Ugyanakkor kétségtelen és elvitathatatlan:

mindennél fontosabb a kárpátaljai magyar egység.

Főként mostanság, amikor ezer sebből vérzik közösségünk és bőszen akadnak olyanok, akik újabb és újabb sebeket kívánnak ejteni rajtunk. Jó és üdvözlendő a kárpátaljai magyar-magyar egyetértés. Az viszont már szomorú, hogy sokan mégis másként gondolják ezt. Nem lenne szabad megengedni, hogy ebben az egységes platformban egyenlők és egyenlőbbek is legyenek. Márpedig vannak olyanok, akik magukat mások fölé helyezik.

A KMKSZ vezetői között bizony akadnak olyanok, akik változatlanul osztályoznak, skatulyáznak és mindent csak saját maguknak vindikálnak. Ők akarják megmondani, ki az igazi magyar, ki a hiteles érdekvédő. Ők azok, akiket még ma is esz a fene, hogy barátkozni kell a másik tábor tagjaival. Ők azok, akik egy forintot is sajnálnak a másiktól, de keveslik azt az aranypénzt, amit ők kapnak megszámolatlanul. Nekik semennyi nem volna elég és ma márv odajutottak, hogy csak pénzben mérnek mindent. Csupán lelkesedésből – mint egykor a kárpátaljai magyar „őskorban”, még a nagyra becsült Fodó Sándor idejében – semmit sem tesznek. Számukra mindennek ára van. Minden támogatást ők akarnak elosztani. És a támogatásért cserébe bevasalni a megalázkodó hűséget. Ők azok, akik kiskirályoknak képzelik magukat. Akik azt hiszik, ítélkezhetnek. És sajnos ők a maguk módján csak a magyarságnak rosszat akaró erők kezére játszanak megosztó politikájukkal.

Még az a szerencse, hogy ezek a „nagy” magyarok jelenleg még kisebbségben vannak a KMKSZ legfelső szintű vezetésében, s Brenzovics László elnök tud velük bánni, nem engedi meg, hogy a fejére nőjenek. De neki is jobb vigyáznia, mert akadnak a környezetében olyanok, akik magukat alkalmasabbnak vélik a szervezet vezetésére. S szűkebb társaságokban ennek már hangot is adnak. Holott, főként Kovács Miklóshoz viszonyítva, jelenleg igazán jó kezekben van a kulturális szervezet kormányrúdja, főként azokhoz képest, akik önjelöltként ugranának a parancsnoki hídra…

Nemes István