Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Lavrov – Az iráni atomalku felrúgása ártana az észak-koreai rendezésnek

Az iráni nukleáris programról megkötött megállapodás felrúgása rendkívül rossz jelzés lenne azok számára, akik bíznak a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésében – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az orosz parlament felsőházában.

Hangsúlyozta, hogy minden olyan forgatókönyv, amely katonai fellépéssel számol Észak-Korea ellen, katasztrófához vezetne.

A koreai válságról a péntekre virradó éjszaka folyamán telefonon tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.

Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökség jelentése szerint pénteken közölte, hogy Moszkva nem hajlandó új szankciókat elfogadni, amelyek megfojtanák az észak-koreai gazdaságot.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com