Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Moszkvai bírósági ítélet szerint nem érvénytelen a Siemens-turbinák Krímbe történt eladása

Elutasította a moszkvai választott bíróság a Siemens keresetét, amelyben a cég annak a 2015-ben megkötött üzletnek az érvénytelenné nyilvánítását kérte, amelynek alapján a hatályos uniós szankciók ellenére a Krím félszigetre szállították a német vállalat négy gázturbináját.

Ugyanez a bíróság augusztusban elutasította a Siemens arra vonatkozó kérését, hogy foglalják le a turbinákat, amelyek a gazdasági büntetőintézkedések ellenére jutottak el az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigetre.

A Siemens német elektrotechnikai vállalat eredetileg oroszországi felhasználásra adta el a négy turbinát, ezeket azonban később a nemzetközi jogilag Ukrajnához tartozó, de Moszkva által annektált Krím félszigetre szállították. A turbinaügy miatt az EU augusztus elején újabb szankciókat vezetett be Oroszország – három magánszemély és három vállalat – ellen. Moszkva ezeket politikailag motiváltnak minősítette.

A gázturbinák Krímbe szállításáról először júliusban jelentek meg sajtójelentések.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com